Négy kapust neveztek meg, így várhatóan egy majd kikerül a keretből.
Simon Attila a podcast legújabb vendége.
Kendall Jenner már évek óta modellkedik.
Szakmai érettségin mutatták meg tudásukat a végzős diákok.
Az idényzáró forduló mérkőzéseit rendezik péntek délután a honi második vonalban.
Az összes incidens 1980 és 2014 között történt.
Céljuk, hogy megnyugtassák a helyzetet és elutasítsák az erőszakot.
Akadályozás hatósági eljárásban bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást.
Cintula úgy ítélte el az erőszakot, hogy közben emelte kalapját egy félkatonai szervezet önzetlensége előtt.
A másik autó sofőrjét kórházba kellett szállítani.
Az épület előtt már a kormányülés alatt is gyülekeztek az emberek.