A nyugat-szlovákiai Régióbajnokságban (IV. liga) két hét leforgása alatt nagyott változott az élmezőny.
A Liverpool FC hétfői győzelmi parádéján történt incidensben 79-en sérültek meg; közülük a legfiatalabb 9, a legidősebb 78 éves.
A két fél egyik találkozásuk során szexuális kapcsolatot is létesített.
A befejező részben hallhatjuk őt nemcsak mesélni, de énekelni is.
A VIII. Onlinestavba ligában egyeduralkodó az Ekecs-Apácaszakállas alakulata.
Gyermeknapot tartottak a dunaszerdahelyi járásbeli községben,
Összegyűjtöttünk mindent, amit a közelgő U21-es labdarúgó Európa-bajnokságról tudni érdemes.
A szerelvényekhez Bécsben autóvonatokat csatolnak.
"Nagyon életképes a mozgalom" – értékelt tömören mindjárt az elején Csepi Zsuzsa, a bábjátékos zsűri elnöke.
Az ukrán elnök kijelentette, hogy Oroszország továbbra is figyelmen kívül hagyja a tűzszünetre vonatkozó nemzetközi felszólítást.
Az első gyakorláson első brit Lando Norris (McLaren) ezúttal negyedik lett.
Az idegenforgalmi és sportminiszter Robert Kaliňák védelmi miniszterrel máris tárgyalt erről.