A holttestet átvizsgáló orvos szakértő csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A lista 60 nevet tartalmaz, 10 kapus, 10 belső védő, 5-5 jobb- és balhátvéd, 10 középpályás, 10 támadó és 10 csatár szerepel rajta.
A 300 méter magasan lévő helyszínt felszerelték védőhálóval, ennek ellenére az embereknek igazán intenzív élményben lehet része.
Reagált Pellegrini országértékelő nyilatkozatára.
Az Egy táska női szeretet karitatív kezdeményezés arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a szegénységben élő lányok és nők sokszor nem engedhetik meg maguknak, hogy menstruációs termékeket vásároljanak.
A felvétel futótűzként terjedt el a közösségi médiában.
Michal Šimečka és családja is komoly hangvételű üzeneteket kapott.
Az államfővel nem akar semmilyen konfliktust a külpolitika miatt.
Újra bekerült a hírekbe Kanye West modell felesége.
Az orosz elnök a háború lezárásának feltételeként írásos garanciát követel a nyugati vezetőktől a NATO keleti bővítésének leállításáról.
Váratlan helyzettel találták szembe magukat a szülők egy kórházban.