Az amerikai cégeknek most számos importadóval kell megküzdeniük.
Aszta hétszázát! A korrupcióért elítélt jegybankelnök, Peter Kažimír is nagyon tiszta gyerek, már-már steril nemde? Akárcsak szegény, szerencsétlen Pčolinský?
Štefan Harabin a közösségi hálón azt írta, ő is ugyanazt tenné, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök, és a nácik pacifikálásáról beszélt.
Na, ezért nézünk ki úgy, ahogyan kinézünk. Mert a nemzeti bankokban is nemzeti sport a lopás.
A rendőrség emberkereskedelem folytatólagosan elkövetett bűntette miatt emelt vádat a 17 éves lány ellen.
A gyanúsított jelenleg rendőrségi fogdában vár az ellene szóló vádemelésre.
A vb-pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri ötödik lett az első gyakorláson.
Az új szabályokat megszegő utasokat a leszállás után jelenteni fogják.
Pénteken délután tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt Nyitra közelében.
Az első negyedévben 10 342 gyerek született, 1299-cel kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Tomáš Zdechovský EP-képviselő arra a kérdésre, kitől jött az utasítás, azt felelte: „Kérdezzék meg a belügyminisztert és Robert Ficót.”
A tervezetet a PS-hez tartozó Lucia Plaváková és Ondrej Prostredník nyújtották be.