Véleménye szerint az alkotmánymódosítás euroszkeptikus, és bár nem taszít ki minket az európai közösségből, annak határára tol minket.
Kedden este az Átrium Színházban, Budapesten mutatja be PUPEK új előadását az Ifjú Szivek Táncszínház.
Vajon ki merne mérget venni arra, hogy a végén mindig kiderül az igazság…?
A gyanúsított beismerő vallomást tett.
Bírálta azonban az SaS-t, amiért felszólította a KDH-t, hogy ne szavazza meg az alkotmánymódosítást.
Šimečka szerint Fico meg akarja változtatni Szlovákia jellemét.
A fürdő péntekig biztosan zárva marad.
A program célja az volt, hogy a résztvevő hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek az oktatási robotika és a 3D technológia alkalmazásáról az oktatásban.
A kiérkező mentők sem tudtak rajta segíteni.
130 öregdiák vehette át az iskola plakettjét, valamint az arany-, gyémánt-, illetve vasmatúra oklevelet.
A bősiek hatfős csapatából öten érmes helyezést értek el.