Fordulatos, gólgazdag, izgalmas meccset hozott a felső-csallóközi derbi.
Ímelyi üldözőjüktől kaptak ki a bősiek hazai pályán.
Mark Rutte szerint várhatóan több ország is bejelenti majd a védelmi kiadásainak emelését.
A galántaiak szeptember 7. óta nem tudtak nyerni.
A Európai Bizottság elnöke szerint Ukrajnának biztonsági és gazdasági garanciákra van szüksége.
A honi élvonal után a második ligában is elrajtolt a tavaszi idény.
Bár a balti államok vezetői sem kaptak meghívót, Keir Starmer leszögezte, hogy a legközelebbi alkalommal biztosan helyet adnak majd nekik is.
Keir Starmer az Ukrajnáról szóló londoni csúcstalálkozón arról beszélt, hogy ki kell harcolni a megtámadott ország számára is előnyös béke feltételeit.
Az 1800 hektáros területen pusztító lángok már minimum egy halálesetet is okoztak.
A belügyminiszter szerint biztosan sor kerül majd a közúti szabálysértéseket rögzítő radarok beszerzésének megvitatására.
Egyik érintett sem szenvedett komolyabb sérüléseket.
A tárcavezető és az ellenzéki képviselő az STVR O 5 minút 12 című műsorának vendégei voltak.