Centiken múlt a tragédia
Olyan szabályt vezetnének be, amely szerint ha a munkanélküli visszautasítja a számára megfelelő állásajánlatot, megvonhatják tőle a juttatást.
Az egyesület saját nevelésű játékosa 2023 áprilisa, 15 éves kora óta szerepel a felnőttcsapatban.
A gyerekek több mint 40 százaléka, bármilyen iskolába jár is, stresszt él át a jegyei miatt, még akkor is, ha jól felkészült.
Az áldozatot egy autóban találták meg a helyszínre riasztott mentősök.
A hatodik helyen kiemelt, 24-szeres Grand Slam-bajnok az amerikai Mackenzie Mcdonaldot búcsúztatta.
Trump szigorította a Kremllel szembeni retorikáját.
404 ezer euró EU-s támogatást kapott egy komáromi cég a PPA-tól, hogy egy panziót építsen Keszegfalván. A panziónak az interneten nincs nyoma, a tulajdonos szerint kizárólag ismerősökön keresztül lehet náluk szállást foglalni.
Pellegrini érzékeli a feszültséget.
Mivel szeretnék a vezetőedzői pozíció jövőjét hosszú távon tisztán látni, úgy döntöttek, hogy megválnak Ole Wernertől.
Az incidens után 50 embert szállítottak kórházba. Közülük 11 van még kórházban.
Az ellenzéki politikus szerint Matúš Šutaj Eštok, a Hlas-SD elnöke megint meghazudtolja magát.