Egy erdei úton szenvedett balesetet.
Miután őrizetbe vették, beismerte tettét.
A hadiállapot bevezetése óta az ukrán törvényhozás zárt üléseket tartott, amelyekről az újságírók a helyszínről nem tudósíthattak.
Állítólag még ezen a héten megbeszélik a felek a részleteket.
Az üzenetben azzal fenyegetőzött, hogy bomba van az iskola épületében.
A járművek várhatóan már 2027-ben kereskedelmi forgalomba állnak.
A csapat ezzel megkezdte a felkészülést a szlovák bajnokságra, ami júniusban lesz Dunaszerdahelyen.
A szakemberek dolgoznak a károk helyreállításán.
Egy robbanószerkezettel ellátott motorkerékpár hajtott a kábítószerellenes hatóságok gépkocsikonvojába.
Orrfutómű nélkül szállt le.
A Vaxzeveria néven forgalmazott vakcina gyártását és eladását leállították.
Az ügyészség 3 év letöltendő szabadságvesztést kért a férfire, aki 2023-ban megszökött, így elfogatóparancsot adtak ki ellene.