25 oltási központ alakul – mutatjuk, mely dél-szlovákiai városokban lesz elérhető a vakcina!

2021. január 4. - 07:47 | Belföld

Hétfőtől már beolthatják a szociális otthonok dolgozóit és a szociális terepmunkásokat, jelenleg azonban még csak hat oltási központ közül választhatnak.

25 oltási központ alakul – mutatjuk, mely dél-szlovákiai városokban lesz elérhető a vakcina!
A komáromi kórház (Fotó: Cséfalvay Á. András)

Az egészségügyi minisztérium szombaton tette elérhetővé az oltáshoz szükséges online nyomtatvány az egészségügyben vagy a szociális szférában dolgozók számára. A tárca jelezte, hogy azoknak a dolgozóknak van elsőbbsége, akik koronavírusos betegek diagnosztizálásával, gyógyításával és ellátásával foglalkoznak, ugyanakkor olyanok is kérhetik már az oltást, akik közvetett módon segítik ezeket a személyeket, mint például az egészségügyi szakokon tanulókat, akik tanulmányaik során kapcsolatba kerülnek páciensekkel, de olyan társaságok munkatársai is, akik takarítást végeznek a pácienseket ellátó kórházakban.

Jelenleg Pozsonyban három egyetemi kórházban (Ružinov, Kramáre, Ligetfalu/Petržalka), valamint a nyitrai, besztercebányai és kassai állami kórházakban működik oltási központ, a minisztérium közlése szerint azonban később, vélhetően január 10. után fokozatosan 25 helyen kialakítanak ilyen centrumokat. A minisztérium szerint a vakcinák megérkezése és disztribúciúja után arra is szükség van, hogy az egyes intézmények zökkenőmentessé tudják tenni az oltást nemcsak saját alkalmazottaik, de a régió egészségügyisei számára is.

A dél-szovákiai régióban élő és dolgozó egészségügyisek a nagyvárosok (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya, Kassa) mellett Komáromban, Léván, Losoncon, Rozsnyón és Nagymihályban találhatnak majd oltási központot.

A 25 oltási központ a következő lesz:

1. Pozsony-Ružinov - Egyetemi kórház (UNB Ružinov)
2. Pozsony-Kramáre - Egyetemi kórház (UNB Kramáre)
3. Ligetfalu - Egyetemi kórház (UNB Petržalka)
4. Nyitra - Egyetemi kórház (FN Nitra)
5. Besztercebánya - F. D. Roosevelt egyetemi kórház (FN FDR B. Bystrica)
6. Kassa - Egyetemi kórház (FN Košice)
7. Pozsony - Szent Mihály kórház (Nemocnica sv. Michala Bratislava)
8. Komárom - Agel kórház (NsP Komárno)
9. Nagyszombat - Egyetemi kórház (FN Trnava)
10. Szakolcai kórház (NsP Skalica)
11. Trencsén - Egyetemi kórház (FN Trenčín)
12. Bojnicei kórház (NsP Bojnice/Prievidza)
13. Zsolna - Egyetemi kórház (FN Žilina)
14. Turócszentmárton - Egyetemi kórház (UN Martin)
15. Rózsahegyi kórház (NsP Ružomberok)
16. Losonci kórház (NsP Lučenec)
17. Poprád - Egyetemi kórház (FN Poprad)
18. Eperjesi kórház (NsP Prešov)
19. Humennéi kórház (NsP Humenné)
20. Nagymihályi kórház (NsP Michalovce)
21. Kassa - Szent Mihály kórház (Sv. Michala Košice)
22. Rozsnyói kórház (NsP Rožňava)
23. Léva - Agel kórház (Nemocnica Agel Levice)
24. Bardejovi Szent Jakab kórház (NsP Sv. Jakuba Bardejov)
25. Liptószentmikósi kórház (NsP Liptovský Mikuláš)

(TASR)