250 ezer euróból újulnak meg a dunaszerdahelyi gimi mögötti sportpályák

2021. augusztus 28. - 16:31 | Régió

Az egyik már az elkövetkezendő hetekben elkészül, a másikat várhatóan a jövő évben újítják fel.

A Nagyszombat megyei önkormányzat 250 ezer eurót fordít a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium sportpályáinak felújítására, melyek tulajdonképpen évtizedek óta változatlanul rossz állapotban csúfították el a gimi területét. A nyár folyamán, július közepén azonban elkezdődtek a bontási munkálatok, feltörték a kézilabdapálya betonját és eltávolították régi fémtribünt.

Valkai Anett, a gimi igazgatónője érdeklődésünkre elárulta, hogy a felújítás két részből áll, melynek első része zajlik most. A megyei önkormányzat által nyújtott támogatásból 131 ezer eurót fordítanak a multifunkciós sportpálya kialakítására. Ez tartalmazni fog egy műfüves pályát, mely a foci mellet kézilabdára és röplabdára is alkalmas lesz, körülötte pedig egy 166 méter hosszú atlétikai épül, melynek egyenes szakaszát távolugrásra is alkalmassá teszik.

Hosszú évtizedekig így nézett ki a sportpálya

Az igazgatónő közölte, a kivitelezőnek 120 napja van a befejezésre, ugyanakkor jelezte, hogy legkésőbb szeptember közepére elkészül. Korábban felmerült, hogy a szeptember 2-i megnyitóra is eltűnhetnek már a gépek a sportpályáról, ám az időjárás ezt meghiúsította.

Valkai Anett beszélt arról is, hogy a sportpálya-felújítás második szakasza januárban indulhat, amikor is a közbeszerzést írják ki erre a célra. A másik sportpályát kosárlabdára, illetve teniszre használhatják majd.

(SzT)