A Sovereign kristálycukor olcsó, de a mögötte álló hálózatból eltűnő cégek, költségvetési csalás, hatalmas adótartozás, egy mindig időben lépő könyvelő, egy döbbenetesen fejlődő motorcsapat, vitorlások és egy titokzatos lakás tárul elénk - írja az Index.hu.
Az Index újságírója kiválasztotta a rendre legolcsóbban forgalmazott Sovereign márkájú cukrot, és összeszedte a vele kapcsolatos nyilvános információkat – foglalja össze a Hír24. A nyomozást a Horváth András által felvetett áfacsalási sorozat miatt kezdte el az Index újságírója.
A Sovereign nem egy hivalkodó márka, a cukrok között mégis kitűnik. Egyrészt azzal kelt feltűnést, hogy még a forgalmazó cég neve sincs rajta a zacskón, másrészt azzal, hogy 20-30 forinttal olcsóbb, mint néhány versenytársa. Szóval egyáltalán nem volt nehéz kiszúrni – fogalmaz az Index. A zacskóján szlovákul és magyarul is olvasható, hogy kristálycukor, amely terméket egy bizonyos Sovereign Slovakia s.r.o nevű cég gyártja, a cukrot pedig az EU egyes országaiból importálja.
A cég honlapjáról kiderül, hogy 2009-ben alakult, elsősorban kristálycukor csomagolásával és értékesítésével foglalkoznak, termékük pedig „teljes mértékben kielégíti a cukorral szemben támasztott hagyományos igényeket”. A dunaszerdahelyi járásbeli Ekecsen működik, ám kisebb netes kutatás után kiderül az is, az üzem egy MAJORBIZ INC. nevű Seychelle-szigetekre bejegyzett offshore cég tulajdonában van, az ügyvezető Ilona Ollé Agh.
Az általuk csomagolt cukrot Szlovákia és Magyarország bizonyos üzletláncaiban árulják, például a Tescóban, a Penny Marketben vagy a Lidlben jelenleg, de korábban már a Spaarban, a Reálban és a Corában is kapható volt.
Sovereign cégek és a köztük lévő kapcsolat (Forrás: Index)
Az Index kiszámolta, hogy a Tescóban 180, a Lidlben 173 forint lehet a cukor nettó ára, ami már a kereskedő hasznát is tartalmazza. A portál összevetette ezt az árat azzal, hogy mennyibe is kerülhet a nagy mennyiségben vásárolt cukor kilókénti ára, csomagolással, munkaerővel együtt, és ebből kifolyólag 185 forint volt a minimális ár, amelybe mindez kerülhet, ez viszont még a termék szállítását és disztribúcióját nem tartalmazza.
A szlovák cég termékét Magyarországon sok cég forgalmazta már, s ezek jelentős része ellen adóhatósági eljárás is volt. Milliárdos összegekről volt szó – volt olyan év, amikor 2 milliárd forintos forgalom után csak pár százezer forintos adót fizettek.
A jelenlegi forgalmazó ellen nincsen folyamatban eljárás.
Az újságíró megkeresett számos, a cukrot forgalmazó üzletláncot is a Sovereign cukorral kapcsolatos kérdéseivel. A láncok kikerülték az összes olyan kérdést, ami arra vonatkozott: miért nem szúrták ki a márka mögötti vállalati körhintát. Mindegyik annyit hangsúlyozott: partnereit vizsgálja.