262 katona segíti az egészségügyi dolgozókat, akik egyedül már nem győzik

2020. október 13. - 08:23 | Belföld

Jelenleg mintegy 262 katona segíti a kórházak és a 14 regionális közegészségügyi hivatal (RÚVZ) munkáját, valamint a mintavételi csoportokat szerte az országban.

262 katona segíti az egészségügyi dolgozókat, akik egyedül már nem győzik
Fotó: TASR

Erről Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter tájékoztatott a hétfői kormányülés után. Feltételezi, hogy hét végéig a kisegítő katonák száma 500-ra fog emelkedni.

„A Szlovák Fegyveres Erők olyan mértékben fognak segíteni, ahogy azt a felelős hatóságok igénylik” – mondta Naď, hozzátéve: a katonák addig maradnak az egyes régiókban, amíg szükség lesz rájuk.

A kisegítő katonákat első nap egy egészségügyi szakértő mellé rendelik. „Nem összetett munkáról van szó, amelyet többhetes képzésnek kellene megelőznie. Ezeket a dolgokat nagyon gyorsan megtanulják, aztán önállóan is végezhetik” – fűzte hozzá a miniszter.

A kormány által múlt héten jóváhagyott rendelet értelmében a fegyveres erők legfeljebb 1500 tagja vethető be az egészségügy területén. Az intézkedés év végéig érvényes. A regionális közegészségügyi hivatalok mellett a katonák a kórházak személyzetét is erősíteni fogják, és mintavételi csoportokat is alakítanak.


(TASR)

Címkék: katonák