Dzurinda: nem leszek kakas a szemétdombon!

camera

1

Dzurinda: nem leszek kakas a szemétdombon!

Együtt vagy külön? 

Megosztás

SZAKOLCA. Két veszekedő kakas egy szemétdombon – ehhez hasonlította ma egy résztvevő egy szakolcai nagygyűlésen Mikuláš Dzurinda volt miniszterelnök és Pavol Hrušovský, KDH-s politikus vitáját, melyben mindketten a saját pártjelöltjüket igyekeztek a nézőkre tukmálni a közelgő államfőválasztás kapcsán.

Dzurinda viszont egy demizson szakolcai borba fogadott, hogy ő nem lesz kakas a szemétdombon, s az SDKÚ-DS és a KDH meg tud egyezni egy közös államfőjelöltben. Ezt a résztvevők megtapsolták.

A mintegy két és fél órás gyűlés alatt az ellenzék két vezérének volt mit megmagyaráznia az előző kormány reformjai kapcsán, a nyugdíjasok az árakra és a nyugdíjuk nagyságára panaszkodtak, szóba hozták Zajac exminiszter húszkoronásait is – ezt éppen most vezetik be Csehországban.

A honvédelmi tárca botrányos tendere kapcsán Dzurinda kijelentette: még jó, hogy Ficoék nem írtak ki milliárdos versenytárgyalást arra: ki hozza be a havat? A résztvevők a Fico-kormány összes eddigi botrányát is felemlegették, miként a miniszterelnök szőlejét is, aztán Kuba-barátságát és a nagykövetségi mulatozást.

Dzurinda szerint tájékozott, kritikus közönséggel találkozott, akik kilencven százalékban telibe találtak, persze akadtak csak érzelmekkel érvelők is. Az ellenzék kampánya tovább folytatódik, Szlovákia több városában is találkoznak a lakosokkal.

Webnoviny,-para

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program