10 éve halt meg a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, Susan Sontag

1933. január 16-án született New Yorkban, egy zsidó szőrmekereskedő családjában. Alig volt ötéves, amikor apja meghalt tüdőbajban. Anyja ideges természetű, alkoholproblémákkal küzdő asszony volt, ráadásul másik lánya, Judith asztmás betegsége miatt gyakran kellett költözniük melegebb éghajlatú városokba. Először Miamiban, azután az Arizona állambeli Tucsonban, majd Los Angelesben telepedtek le. Anyja feleségül ment az amerikai hadsereg egyik kapitányához, Nathan Sontaghoz, akinek nevét mindkét lánya felvette ugyan, de a férfi hivatalosan soha nem fogadta őket örökbe. A hűvös, távolságtartó családban Susan az olvasásban keresett menedéket. Az erős akaratú, briliáns eszű lány középiskolás évei alatt egyszer felkereste a Los Angelesben élő Thomas Mannt is, akit A varázshegy című regényéről faggatott. Már 16 évesen egyetemista volt, a Berkeley Egyetemen járt egy szemesztert, utána a Chicagói Egyetem hallgatója lett, többek között irodalomtudományt és teológiát hallgatott. Rajongott a kritikus Kenneth Burkért és a politikai filozófus Leo Straussért. 17 éves korában házasságot kötött tanárával, a szociológus Philip Rieffel, s egy fiuk született.

Már diplomával a zsebében a Harvard Egyetemen is iskolapadba ült, ahol filozófiát hallgatott, itt Paul Tillich lett a mentora. 1957-ben oxfordi ösztöndíjat nyert, de gyűlölte a várost, mert szexistának tartotta. Párizsba utazott, ahol megismerkedett Robert B. Silversszel (aki később az 1963-ban induló New York Review of Books hasábjain korlátlan publikálási lehetőséget biztosított számára), s elmerült a francia filmművészet, filozófia és irodalom tanulmányozásában. 1958-ban tért vissza Amerikába, elvált a férjétől, s a fiát magához véve a Commentary szerkesztőjeként kezdett dolgozni.

Szellemi rágógumizás

Első regénye 1963-ban jelent meg A jótevő címmel. Az 1964-es Jegyzetek a Campről című munkájában megfogalmazta a "szellemi rágógumizás" máig érvényes elvét, mely szerint a tömegkultúra szent ereklyéi "olyan csúfak, hogy már szinte szépek". Ugyanezt a gondolatkört folytatta két évvel később az Értelmezés ellen (Against Interpretation) című tanulmányában is. Rövid idő alatt a New York-i értelmiségi közélet egyik legérdekesebb egyénisége lett. Szerelmi élete is társasági téma volt, mert válása után szabad utat engedett biszexualitásának. Saját bevallása szerint élete során kilencszer volt szerelmes, öt nőbe (köztük Annie Leibovitz világhírű fotósba) és négy férfiba. 1968-ban Hanoiba utazott, ekkori írásaiban hevesen kritizálta az Egyesült Államok vietnámi politikáját.

Az 1970-es évek elején kezdett fényképezéssel foglalkozni. Esszésorozatban elemezte, vajon betöltik-e a képek rendeltetésüket, tényleg az igazságot, a valóság egy szeletét ábrázolják-e? Az 1977-ben megjelent A fényképezésről című esszékötetének érdekessége, hogy illusztrációk nélkül, mégis izgalmasan tárgyalja ezt az alapjaiban látványon alapuló témakört. Írása – amely Annie Leibovitz-cal való együttműködésének a gyümölcse – a modern fotográfia bibliája lett. Leibovitz-cal közösen készítették 1999-ben a Nők című fotóalbumot is.

Susan Sontag filmet is rendezett, a Kannibál duett és Az ígéret földjei című írásait vitte szalagra. A betegség, mint metafora című meglepő könyvében a betegség "nyelvét" tanulmányozta saját áttétes emlőrákjának árnyékában. Az írónőt a 80-as évektől élénken foglalkoztatta az AIDS terjedésének veszélye, erről született Az AIDS és metaforái című kötete.

17 könyve között vannak regények, novellák, színművek, irodalomelméleti írások, de igazi nemzetközi ismertséget a társadalmi előítéletekről, illetve a tömegkultúra jelenségeiről írt, gyakran provokatív esszéivel szerezte. Ha önmagáról írt, mindig zárkózott volt, életéről csak bizonyos távolságtartással vallott. Bírálóit elkápráztatta szellemességével, ha valamiről megváltoztatta a véleményét, azt is stílusosan és meggyőződéssel tette. Olyan nő volt, aki imádott pózolni, jellegzetes arcát a kamera is szerette.

Munkásságát többször elismerték díjakkal, kitüntetésekkel. 1976-ban megkapta az amerikai művészek irodalmi díját, 2000-ben az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. 2001-ben a Jeruzsálem-díjat, 2003-ban a frankfurti könyvvásáron a Német Könyvkereskedelem Békedíját vehette át, s ugyanebben az évben kapta meg az Asztúria Hercege-díjat.

72. életévében, 2004. december 28-án halt meg New Yorkban. Magyarországon legismertebb művei a Vulkán szerelmese és az Amerikában című regények, illetve A betegség mint metafora és A Szaturnusz jegyében című esszégyűjtemények.

MTI/para