30 tanár távozott, mégsem váltották le az STU megosztó dékánját

2020. július 14. - 09:29 | Belföld

Változatlan marad a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Informatikai és Információs Technológiai Karának (FIIT) vezetése, továbbra is a sokakat megosztó Ivan Kotuliak marad a dékán annak ellenére, hogy a rektor, az oktatásügyi miniszter és az egyetemmel együttműködő cégek is kritizálták - írja a SME.

30 tanár távozott, mégsem váltották le az STU megosztó dékánját
Ivan Kotuliak (Fotó: TASR)

Ivan Kotuliakot 2019 júniusában a kar 12 tagú akadémiai szenátusának 7 tagja választotta meg dékánná. A szenátus néhány tagja, akik az adigi dékánt, Mária Bielokovát támogatták, tiltakozásul lemondtak tagságukról. A tavalyi év végén Kotuliak 19 új alkalmazottat vett fel a karhoz, többen semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztek az IT területén.

A problémacunamit viszont leginkább az indította el, hogy január 9-én azonnali hatállyal felmondott Mária Bielikovának, a korábbi dékánnak.

Az akadémiai szenátusba történő időközi választásokat a választási bizottság, majd az egész egyetem akadémiai szenátusa is érvénytelennek minősítette, ezt követően a kar alkalmazottainak egy része sztrájkba lépett, majd egy sikertelen tárgyalássorozat vette kezdetét.

Júniusban megismételték a választásokat az akadémiai szenátusba, amit viszont Kotuliak kritikusai nem tartottak helyénvalónak, mivel azok is szavazhattak, akiket a dékán vett fel. A szenátus hamarosan határozatképtelen lett, mikor lemondott a szenátus diákokat képviselő tagja.

Az STU közigazgatási tanácsa, melynek az egyetemmel együttműködő cégek képviselői is a tagjai, felszólította Kotuliakot a távozásra, emellett Miroslav Fikar egyetemi rektor is jelezte, hogy Kotuliak elvesztette a bizalmát. Június és július folyamán összesen mintegy 30 pedagógus mondott fel a karnál, ami a szétesés szélére sodorta az intézményt.

Az egyetem akadémiai szenátusa azonban hétfőn mégsem váltotta le Kotuliakot a kar éléről - ezt egyébként Fikar rektor kezdeményezte, ami szlovákiai viszonylatban nem éppen szokványos. A leváltásához 23 szavazatra lett volna szükség, de csak 18-an szavaztak emellett, hárman tartózkodtak és 13-an álltak a dékán mellé. Tudni kell azonban, hogy a szenátusból hiányzott a diákok hat képviselője, akiknek alap- vagy mesterfokú végzettségéből kifolyólag a nyárra fel van függesztve a mandátuma.

Noha többen szavaztak ellene, mint mellette, Kotuliak ezt úgy értelmezi, hogy a szenátus bizalmat szavazott neki - írja a SME.

Miroslav Fikar rektor szerint szeptembertől 31 tantárgy maradhat pedagógus nélkül a karon. Véleménye szerint Kotuliak azt a kart, amelyen Szlovákia legjobban kereső egyetemi végzősei tanultak, a szétesés szélére sodorta. "Felépíteni nehéz valamit, annál könnyebb lerombolni. Ez történik most a FIIT-n, és a szétesésért a dékán a felelős" - mondta a rektor. Ő olyan megoldást javasolt, hogy a kart ideiglenesen egy válságmenedzser vezesse, míg nem találnak olyan személyt az egyetemen kívülről, aki közelebb tudja hozni a szemben álló feleket. Fikar Alojz Kopáčik rektorhelyettest javasolta ilyen menedzsernek.

Kotuliak úgy vélte, esélyt sem kapott a megválasztása óta, hogy megvalósítsa a programját, és senkinek nem kívánja azt a nyomást, ami alá helyezték.

Nehéz helyzetbe került a kar a távozó professzorok és docensek miatt, ám Kotuliak szerint írnak ki pályázatot a megüresedett helyek betöltésére. Milan Ftáčnik, az egyetem közigazgatási tanácsának elnöke szerint viszont ez nem lesz egyszerű, ugyanis a távozók közt van két professzor, nyolc docens és 15 PhD titulussal rendelkező pedagógus.

Michaela Kolesíková, aki júniusban lemondott a szenátusi tagságáról a diákok képviselőjeként, jelezte, hogy a hallgatók is tömegesen jelezték távozásukat, eddig 103-an. Kotuliak viszont erre azt válaszolta, minden távozót sajnál, viszont így is csak a kar hallgatóinak 8%-áról van szó.

A szenátus ülésén részt vett Richard Marko, az ESET cég vezérigazgatója is, aki szintén Kotuliak kritikusai közé tartozik, és azt mondta, egyáltalán nincs olyan érzése, hogy egy olyan szenátus, vagy egyfajta vének tanácsa előtt állna, akik a nemzet elitjét, az akadémiai talajt képviselnék.

A rektor nem zárta ki, hogy a nyári szünet után ismét javasolni fogja Kotuliak leváltását. Amennyiben a diákok képviselői visszatérnek, az ősszel, és újra mandátumot kapnak, erre lehet is esély. Fikar ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a szenátuson belüli helyzet odaáig fajul, hogy az ő leváltását is javasolni fogják.

(SME)