304 nagymegyeri család szerepelt a kitelepítésre kerülők listáján

A kitelepítésekről Nagymegyer városában sem feledkeztek meg. Mécsesgyújtással egybekötött koszorúzásra került sor a deportált lakosok emlékművénél. Ezt a Megemlékezés a kitelepítésről és a deportálásról című kiállítás megnyitója előzte meg a helyi művelődési házban.

304 nagymegyeri család szerepelt a kitelepítésre kerülők listáján
Fotók: a szerző - További felvételekért kattints!

„Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen. A jogfosztott emberek szégyen és félelemterhes élete. Az ok egyetlen tény, vádak vádja: magyarságunk. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok” – hangzottak el e szavak a kiállítás megnyitóján.

A helyiek méltó módon, iratokból, adatokból és fényképekből álló kiállítással emlékeztek. A megnyitón a Bartók Béla Alapiskola tanulója, Antal Panni szavalatát is hallhatták a szép számban megjelentek. A kiállítás célja, hogy közelebb hozza a nagymegyeriekhez ezt a szörnyű korszakot. Célja továbbá az emlékezésen túl az emlékeztetés, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák, események. A kiállítás megtekintése után a jelenlévők együtt vonultak át a deportáltak emlékművéhez, hogy ott is leróják tiszteletüket az elhurcolt családok előtt.

A megemlékezést Haris Zsóka és Zsoldos Virág Ágnes tanulók énekével vette kezdetét. „A tisztán szláv nemzetállam céljából, a német és magyar lakosok ellen jogfosztó intézkedések sorát vezették be, valamint kollektív bűnössé nyilvánították őket. Betiltották a politikai és kulturális szervezeteiket, a magyar nyelvű lap és könyvkiadást pedig megszüntették. Elkobozták a magyarok földjeit, ingatlanát, a közalkalmazottakat elbocsájtották állásukból, az idősektől megvonták nyugdíjukat, bezárták a magyar iskolákat, s nyilvános helyen még a magyar beszédet is büntették. Ezen rendelkezéseknek köszönhetően a szlovákiai magyarság üldözött és jogfosztott néppé vált szülőföldjén” – fejtették ki a megemlékezésen.

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A csehszlovák hatalom 1946 novemberében megkezdte a magyar családok deportálását Csehországba. Ezt a legnagyobb télben hajtották végre – hangsúlyozta –, fűtetlen marhavagonokban. „Nem sokkal a második világháború borzalmai után tehát újra megjelentek a marhavagonok, melyek ismét egy közösség felszámolását szolgálták. Kevés olyan család van ma Dél- Szlovákiában, akiket valamilyen úton-módon ne érintett volna a deportálás. Több mint negyvenezer személyt szállítottak el, köztük több mint ötezer hat évnél fiatalabb gyermeket. A széles körű tiltakozások hatására, 1947 februárjában leállították a magyar lakosság kényszermunkára való elhurcolását.  A felvidéki magyarság felszámolásának célja azonban továbbra is napirenden maradt” – mondta.

Kiemelte,

az erkölcsi és anyagi jóvátétel a mai napig várat magára.

Szlovákia máig nem kért bocsánatot polgáraitól, a felvidéki magyaroktól, amiért ilyen közösségi bűnöket követtek el ellenük. „A felvidéki magyar politika érdekképviseletének európai és hazai szinten kötelessége küzdeni azért, hogy ezt a szégyenfoltot eltörölje. Szlovákiának pedig mielőbb bocsánatot kell kérnie az erőszakosan deportáltaktól és azok utódaitól, a megfelelő kártalanítás biztosítása mellett” – emelte ki Tárnok Balázs.

Az 1946-os év elején Nagymegyer városában is felgyorsultak az események. Érvénybe lépett a reszlovakizáció, a deportálás, a kitelepítés. Ezeket az eseményeket Zsoldos Virág Ágnes próbálta meg feleleveníteni egy vers segítségével.

Nagymegyerről 304 család szerepelt a kitelepítettek listáján.

A célállomások között volt Mezőmegyer, Gerendás, Elek, Csorvás, Mezőberény, Mágócs, Újkígyós, Békéscsaba és Kőrösladány. Nagymegyer lakosai közül 801-en engedtek a kényszernek, remélve, hogy így megszabadulnak a lakosságcsere rémétől.

Mikos Lilla egy történet felolvasásával próbálta felidézni az eseményeket. Ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit, közösen elénekelték a magyar Himnuszt, majd meggyújtották és az emlékmű előtt elhelyezték a mécseseket.

SzC