Nagy károkat okozhat a természetnek az illésházai törpe vízerőmű

camera

1

Nagy károkat okozhat a természetnek az illésházai törpe vízerőmű

illeshaza_kis-duna 

Megosztás

A pozsonyi Prvá produkčná még 2011-ben nyilvánította ki szándékát a Kis-Dunán Illésháza közelében megépítendő törpe vízi erőműről.

A tervezete szerint 3 millió euróból épülne, egy turbinával, és 600 kW teljesítménnyel. A cég ügyvezetője, Milan Paták a SME-nek megerősítette, hogy amint megkapják a szükséges engedélyeket, elkezdik az építkezést.

Ez ellen azonban a lakosok mellett az illésházai mezőgazdasági szövetkezet is tiltakozik. Korábban már beszámoltunk arról, hogy 2012 májusában népszavazást is tartottak a községben arról, egyetértenek-e megépítésével. A referendum érvénytelen volt, ugyanis az 1847 választásra jogosult lakos közül csak 770-en vettek részt, és hiába válaszoltak 683-an nemmel, a részvételi arány 50% alatt maradt.

A Kis-Duna másik partján fekvő Jóka lakosai többségének szintén nem tetszett a Kis-Dunán építendő vízerőmű terve, mert úgy vélik, hogy az épülő vízerőmű veszélyeztetni fogja a környéken lakók kútjait és pincéit, s emellett Nagyszombat és Nyitra megye vízellátására is negatív hatással lehet.

A vízszint megemelkedése továbbá tönkreteheti az ártéri erdőket. Mészáros Árpád, a szövetkezet igazgatóhelyettese elmondta, hogy az erőmű csak kis teljesítménnyel bírna, de hatalmas károkat okozhat a természetben. "Az érintett telkeket vagyonjogilag sem rendezték, és erről senkit sem kérdeztek még" – jegyezte meg. Hozzátette, a cég még egy odavezető utat sem épített, mivel a község visszautasította a telkekre vonatkozó bérbevételi szándékukat.

Korábban már Sárrét község is felhívta a figyelmet többek között arra, hogy az építkezési munkák során sor kerülhet a folyó üledékes részének felzavarására, ezáltal mérgező anyagok szabadulhatnak fel, egyúttal a talajvíz minősége is veszélybe kerül.

A vízi erőmű tervét elbírálta az akkor még különálló szervként létező Dunaszerdahelyi Körzeti Környezetvédelmi Hivatal, és felhívták a figyelmet arra, hogy az építkezés ellentmond a természet- és tájvédelmi érdekeknek, súlyosan sérti az európai irányelveket, és veszélybe sodorhatja a környezetet. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy a természetre gyakorolt negatív hatása minimális lesz.

2013 júliusában a Nagyszombati Kerületi Környezetvédelmi Hivatal kiadta az építkezési engedélyt a Prvá produkčná cégnek, a fellebbezések miatt azonban a környezetvédelmi minisztérium azt eltörölte, és elrendelte az egész eljárás megismétlését.

A kivitelező cég a szándéknyilatkozatában azzal is érvel, hogy a vízi erőmű megépítése mellett szól a kormány energetikai politikájának teljesítése, amely tartalmazza, hogy az idei évig elérik, hogy megújuló energiaforrásokból által állítják elő a szlovákiai villanyáram 20%-át.

Az Energy Analytics tanulmány viszont kimondja, hogy a Nemzeti Akcióterv szerint 2013-ra 1700 kW/h teljesítményt biztosító törpe vízi erőműnek kell működnie Szlovákiában, ezt azonban valójában már akkor meghaladták, mivel a törpe vízi erőművek összteljesítménye elérte a 2500 kW/h-t.

SME/parametes

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program