Bántalmazás miatt perli exét a rendőrt megharapó magyar nyuszilány

  • Bulvár
Megosztás

A korábban rendőrt harapó Barsi Adrienn hat évig volt együtt egy férfival, aki többször súlyosan bántalmazta - írja a Hír24.

A playmate állítása szerint exe 2012 májusában, októberben és de­cem­ber­ben is úgy megverte, hogy kórházi kezelésre szorult.

"Mindhárom alkalommal kórházban kötöttem ki. Először csuklórepedéssel, másodszor kettős arccsonttöréssel, és meg is vakulhattam volna, majd de­cem­ber­ben orrcsonttöréssel és koponyasérüléssel. Szinte még fel sem épültem az előző verésből. Ezt követően indult nyomozás, és hoztak távolságtartási végzést a volt párommal szemben" – mondta a Borsnak Adrienn.

Az aktsorozataival Európa-szerte ismert lány hozzátette: aláírt szerződése volt az Éjjel-Nappal Budapest című, akkor induló sorozattal, egy főszerep, amely az életére is jelentős hatással lehetett volna. Adrienn kétéves szerződést írt alá a csatornával, de az állapota miatt már nem tudott kamerák elé állni, ezzel nagyjából tízmillió forintot bukott.

Barsi Adrienn volt barátjának hamarosan a bíróságon kell felelnie. Az ügyészség a vádlott ellen három rendbeli testi sértés bűntette és egy rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat. E bűncselekmények miatt halmazati büntetésként 4 évig és 6 hónapig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Hír24

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program