Ki hinné, hogy nálunk és Csehországban él szinte az összes pervitinfüggő?!

camera

1

Ki hinné, hogy nálunk és Csehországban él szinte az összes pervitinfüggő?!

pervitin_2048545_1 

Megosztás

Az európai országok közül Csehországban és Szlovákiában kezelik a legtöbb személyt metamfetamin-függőséggel. Ez áll az EU drogokkal foglalkozó ügynökségének (EMCDDA)jelentésében.

Az EMCDDA szerint európai szinten összességében kevésbé elterjedt az amfetamin és a metamfetamin fogyasztása, mint a kokainé. Becsléseik szerint mintegy 1,6 millió 15 és 64 év közti személynek van már tapasztalata vele. A metamfetamin korábban elsősorban Csehországban volt népszerű, Szlovákia azonban már felzárkózott e tekintetben.

“Azok a gyógykezelésen résztvevő személyek, akik a metamfetamin fogyasztását jelölik meg fő indokként, Csehországban és Szlovákiában összpontosulnak. Ők az Európában metamfetamin-függőség miatt kezelt 8000 személy 95 százalékát alkotják. Azok száma, akik első alkalommal vesznek részt gyógykezelésen emiatt a drog miatt, elsősorban Németországban, Csehországban és Szlovákiában növekszik” – áll a jelentésben.

A metamfetamin, amit mifelénk leginkább pervitinként vagy speedként ismernek, az amfetaminhoz hasonlít, de annál elterjedtebb Európában. Leginkább szájon vagy orron át, de fecskendővel is szokták a szervezetbe juttatni. A dor előállítása, melynek alapanyaga elsősorban efedrin vagy pszeudoefedrin, leginkább Csehországban, illetve részben a környező országokban összpontosul.

Az európai jelentés szerint Európában a legelterjedtebb drog a kokain, amit becslések szerint tavaly mintegy 3,4 millióan fogyaszthattak. Elsősorban a nyugati és a déli országokban fogyasztják, Szlovákiában a kokainfogyasztók a népesség mindössze 0,6%-át tehetik ki.

Európában a kokain két formája ismert, a por, illetve a crack. Ezt a drogot szinte kizárólag Dél-Amerikában, Bolíviában, Kolumbiában és Peruban állítják elő, és Európába hajókon vagy repülőkön keresztül csempészik be.

Ecstasy tablettát a tavalyi évben az EU ügynökségének becslése szerint 2,1 millióan fogyaszthattak. Miután a fogyasztói körében elterjedt, hogy rendkívül rossz minőségű és hamisított tabletták kerültek a fekete piacra, az alapjául szolgáló MDMA-t elkezdték inkább por vagy másfajta tabletták formájában terjeszteni.

SME/para

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program