Mi baja van a világnak Orbán Viktor országával?

Augusztus 3-án, a The New York Times nyivánosságra hozott egy videót, amelyen egy gyereket legázspray-vel lepermetező rendőr látszik. Az eset egyedinek tűnik, főleg, hogy szeptember 7-én a Facebookról megismerhettük egy 14-16 órás szolgálatban dolgozó közrendőr beszámolóját munkakörülményeikről. De az index.hu percről-percre tudósítása szeptember 7-én közzétett tudósítása is úgy mutatja be a Keleti pályaudvaron szolgálatot teljesítő rendőröket, mint akiknek a hátán fát lehet hasogatni. A szerb-magyar határt illegálisan átlépő menekült a magyar állam képviseletében az emberfeletti munkát végző közrendőrrel találkozik.

Valóban ennyire idilli lenne a helyzet?

Magdalena Sodomková cseh újságírónő szeptember 8-án a cseh hírtelevízió stúdióvendégeként számolt be, többek között, a magyarországi helyzetről. Az újságírónő Szerbiában csatlakozott szír menekültekhez, akiket, Magyarországon át, Ausztriáig kísért el. A riport a magyar olvasó számára azért lehet érdekes, mert az újságírónő a Keleti Pályaudvarról később gyalog elinduló Remény Menetének tagjaival érkezett Budapestre.

Az újságírónő és fotóriportere még a szerb oldalon „egy rendkívül intelligens, fiatal társasággal” ismerkedtek össze, akiknek többsége Szíriából érkezett. A csoport nagy része embercsempészekkel tárgyalt, amikor az újságírók felajánlották, három nehezebben mozgó embert áthoznak kocsijukkal a határon. A magyar oldalon eztán azonnal lekapcsolták őket, embercsempészésért. Sodomkova hiába mondta a rendőröknek, ha valóban embercsempészeket akarnak fogni, akkor jöjjenek velük, megmutatják, merre vannak, hangfelvételt és fényképeket is tudnak mutatni róluk. Ennek ellenére reggelig bezárták őket.

„Ha akkor hatályosak lettek volna Orbán vonatkozó új törvényei, lehet, most is börtönbe lennék, bevallom, féltem” – jelentette ki Sodomkova.

Verekedő pincér, kitiltott menekültek

Egy másik kellemetlen élményben már Budapesten részesült a cseh újságírónő és kollégája. Sodomokova interjút szeretett volna készíteni a szerb-magyar határon megismert csooport három tagjával, ezért elvitték őket a pályaudvarról abba a szállodába, ahol megszálltak. Az étteremben azonban a pincér közölte velük: „a bevándorlók itt nem fognak enni.” A szíriaik jelezték, hogy van pénzük, szeretnének enni, de a pincér elküldte őket, holott civilizáltan viselkedtek és a ruházatuk is rendben volt. A cseh újságírónő és a fotóriporter erre megjegyezték, a pincér viselkedése őket a múlt század harmincas éveinek Németországára emlékezteti. Erre aztán hatalmas verekedés tört ki, a pincér kiütötte a fotós kezéből a gépét, megütötte őt, eltörte a szemüvegét, majd a nőt is a földre vitte, és megütötte. „Két lila foltom van”, jelezte Sodomková.

A tettlegesség miatt a hotel többi vendége hívta ki a rendőröket, akik viszont közölték: mivel a megtámadott emberek nem magyar állampolgárok, ők itt semmit nem fognak intézkedni.

Úgy bántak a menekültekkel, mint a bűnözőkkel

Sodomkovát megkérdezte a cseh hírtévé műsorvezetője arról is, hogy hallani arról, hogy a menekültek felfokozott ézelmi állapotban mutogatnak, agresszív gesztusokat tesznek, mert nem tetszik nekik ahogy a rendőrség velük bánik.

„Rengeteg ilyen szituációt láthattunk, de le kell szögezni egy tényt, a magyar rendőrség de facto úgy bánik velük, mint a bűnözőkkel” – állította az újságírónő, a szerb-magyar határ oldalán felállított „gyűjtőpontokon” uralkodó állapotokra utalt.

Elmondása szerint több száz embernek kellett negyven fokban egy rendőri kordon mögött ülnie. Nem kaptak vizet, orvos sehol, hlott ezek az emberek valóban leromlott állapotban voltak. Este pedig a rendőrök a gépjárművek reflektorait irányították az állatokként őrzött menekültekre. „Érthető okokból többen tiltakoznak, ami ugyan hisztérikusnak is tűnhet, de mindennek komoly oka van“ – így Sodomková.

A tájékoztatás egyenlő a nullával

Nagy probléma, hogy a menekültek jó része azt sem tudja, hogy Magyarország már a schengeni térség része, és Németországig eljutni korántsem egyszerű dolog. Sodomková szerint a magyar határnál a káoszt az okozza, hogy pont ezeket a dolgokat senki nem magyarázta el a menekülteknek, ezért ők nem értik, hogy itt már más szabályok érvényesek, muszáj regisztrálni őket.

Sodomkova szerint a megoldás az lenne, miközben több száz ember manőverezik a kukoricásban a határon és próbálnak elbújni a rendőröktől, illetve átkelőt keresni a drótakadályon, ha kimenne határra valamilyen hivatalos közeg vagy bármilyen önkéntesek és elmagyarázná ezeknek a menekülteknek, hogy nem kell félniük, egészen nyugodtan regisztráljanak, minden rendben van.

„A valóság ezzel szemben az, hogy ez a magyar oldalon abszolút nem történik meg, sőt, helyette könnygázzal fújják le őket és gumibottal igazítják útba a menekülteket” – mondta.

Megoldás: Röszke megnyitása?

A cseh újságírónő különösnek nevezte azt is, ahogyan a magyar hatóságok fogadják a menekültáradatot. Szerinte ha a röszkei határátkelőhelyet megnyitnák a menekültek számára, egyenesen a közelben lévő gyűjtőtáborba érkeznének, ahol mindenkit be lehetne rendesen azonosítani. Ehelyett az van, hogy az embereknek vissza kell gyalogolniuk a táborig, miközben félúton már elkészült a kerítés. Ezért sokan megsérülnek, amikor átmásznak rajta. Ráadásul, ha át is jutottak a jobbról a rendőrök, a balról a csempészmaffia várja őket a kukoricásban, ahová sokan bemenekülnek a rendőrök elől. Sodomkova számára a legérdekesebb az volt, hogy a rendőrségnek ezen a mintegy két négyzetkilométeres területen nyoma sem volt.

Irány Ausztria!

Sodomkova a Röszke környéki viszontagságok után folytatta útját a menekültekkel Ausztria felé. Egy autóbuszra jutott fel, amely félúton lerobbant. Az utasoknak ezért át kellett szállni más autóbuszokra, amelyek viszont már amúgy is tömve voltak. Ott találkozott egy utassal, akinek az arcát egy rendőr verte szét. A magyar-osztrák határnál aztán az újságírónő elmondása szerint az autóbuszok megálltak a magyar oldalon. Az embereket leterelték az embereket a zuhogó esőbe és gyalog kellett folytatni tovább útjukat Ausztriába.

Hova mennek? Európába, Orbán úr!

„Az ottani fogadtatás markánsan különbözött a magyarországitól” – mondta, és hozzátette: Ausztriában látott, hosszú idő után először, vöröskereszteseket.

Osztrák oldalon meleg italt, kávét és teát osztottak a menekülteknek, majd olyan autóbusszal indultak tovább Bécsbe, ahol mindenkinek saját ülőhelye volt, ellentétben a magyar buszokkal, ahol egymás hegyén-hátán kellett órákig utazni. Bécsben kijöttek eléjük az emberek, magánszemélyek felajánlották a menekülteknek, hogy ugorjanak be hozzájuk lezuhanyozni. Amiért lehet „Magyarországon büntetőeljárással fenyegetnének” – jegyezte meg mosolyogva az újságíró, az Ausztria és Magyarország közti különbségekre akart utalni.

De miért kellett a menekülteknek esőben átgyalogolni a határon?

Engedjük most itt el Sodomkovát, és mielőtt Burgenland rendőrfőnökét idézném, foglaljuk össze az előzményeket, röviden:

Miután Ausztria és Németország úgy döntött, hogy lehetővé teszi a Magyarországon rekedt menekültek számára a belépését, a magyar hatóságok által küldött buszokra, a korábban már az Ausztria helyett Bicskébe érkező vonatokkal félrevezetett menekültek csak többszörös megerősítés után voltak hajlandóak felszállni. És ez csak az egyik pitiánerség volt a sok közül, ami a magyarok oldaláról érkezett, derült ki a szeptember 5-én a DPA-nak nyilatkozó burgenlandi rendőrfőnök szavaiból:

"Legnagyobb problémánk, hogy a magyarok nem engedélyezték autóbuszaink Magyarországra történő belépését, mert akkor fel tudtunk volna venni az összes menekültet már ott, ahol kirakták őket” – idézte a tyden.cz, Hans Peter Doskozil rendőrfőnököt. A menekülteknek így gyalog, esőben kellett folytatni útjukat osztrák területre, a nickelsdorfi vasútállomásig, ahol egy nyilvános rendezvényeknek helyt adó csarnokot rendeztek be az osztrákok a menekültek fogadására.

Az osztrák rendőrség azt is felajánlotta a magyar kollégának hogy a menekülteket szállító autóbuszokkal átmehetnek az osztrák vasútállomásig vagy akár a befogadó-központig. „De nem és nem, leállították az összes buszt magyar oldalon és kizavarták az embereket az esőbe” – számolt be Doskozil. A rendőrfőnök egyébként azt sem akarta cáfolni újságírói kérdésre, hogy az osztrák rendőrség tagjai arra panaszkodtak, hogy a magyarok nem hajlandóak együttműködni: "a magyarok semmiben nem segítettek, a jó együttműködés másképp néz ki" – mondta.

Szeretnék Magyarországot elfelejteni

De térjünk még vissza az osztrák-magyar határon átsétáló szír menekültekhez, akik között nemcsak a cseh újságírónő, de a konzervatív horvát napilap, a Večernji.hr munkatársa is ott volt.

Hassan Haidar Diab szeptember 7-én megjelent beszámolója szerint a menekültek kimerültek és fáradtak voltak, de örültek, hogy végre Ausztriában lehetnek. Ahogy ők mondták, Magyarországtól eltérően Ausztiában nem gumibotos rendőrök, hanem a Vöröskereszt munkatársai várták és azonnal étellel, ruházattal látták el őket, ingyen.

A horvát lap több megdöbbentő beszámolót is közölt, hogyan élték meg a szíriai háborús menekültek a magyarországi ottartózkodást. A konzervatív napilap három szír férfit is megszólított, hogy számoljanak be élményeikről. Az MTI hétfőn rövid összefoglalót közölt a cikkről, amelyben felháborodott szír menekültek egy a magyar-román határ közeli „börtönről” beszéltek, ahol embertelenül bántak velük.

Nos, ez az intézmény a nyírbátori idegenrendészeti fogda, amelyről már korábban is lehetett olvasni: a fegyveres biztonsági őrök egy része fizikailag is zaklatta a menedékkérőket, menekülteket. A menekültek veréséről a önkéntesek és antifasiszták is rendszeresen beszámoltak. Balogh Ákos Gergely, a mandiner.hu főszerkesztője szerint ezek a szír menedékkérők „hazudnak”. Érdekesség amúgy, hogy az MTI szerint a cikk címe ez volt: „A magyar rendőrök rosszabbak, mint a terroristák”, miközben a neten a mai napig elérhető cikk címe ez: „Magyarországot szeretnénk elfelejteni, az osztrákok a barátaink”. Vigyázat, erős kontent.

„Úgy viselkedtek, mint az állatok”

"Nem tudom elhinni, hogy végre elhagytuk Magyarországot. Higgyék el, csak Bashar al-Asszad börtöneihez tudnám hasonlítani, amit átéltünk Magyarországon – mondta a Večernji listnek Huszejn, aki a szír-jordán határ menti Daraa településről menekült. "Úgy viselkedtek, mint az állatok. Fenyegettek, némelyik közülük köpdösött. Legjobban az fájt, hogy az egészet végig kellett nézni öt éves kisfiamnak, Omarnak is – panaszkodott Huszejn. Huszejn és családja több, mint 35 kilométert volt kénytelen gyalogolni az esőben és erős szélben Budapestig, pedig még vonatjegyet is vett, 150 eurót fizetett érte.

„150 euróba került a vonatjegy, majd át akartak vinni egy másik helyre. Ezért indultunk el gyalog, mert nem bírtunk volna még ki még több megaláztatást. Mivel a magyar rendőrség nem emberi módon viselkedett, közös döntés volt, hogy elindulunk, függetlenül az esetleges következményektől. Hála Istennek, most Ausztiában vagyunk. Testvérként fogadtak, mindent megkapunk, ami szükséges, a rendőrség humánus velünk“ – mondta Huszejn, bécsi vonatra várva vonatot.

„Életre szóló seb”

Kamal Horaidit, aki egykor Szíriában fogorvosként dolgozott, később öt év börtönre ítélték, mert nem értett egyet Asszad politikájával. A horvát újságnak elmondta: miután elhagyta Szíriát, jó néhány alkalommal szembenézett a halállal. Első alkalommal egy gumicsónakban, amely Izmírből tartott Kos szigetére. "A csónak elsüllyedt, öten közülünk meghaltak. A tenger nagyon hideg volt és a szél is fújt. Végül egy görög katonai hajó vett fel, megmenekültünk.” Kamal elmondta, a török, macedón és szerb rendőrök korrektek voltak velük, bár a pénzüket mindig elvették.

„De amit a magyar rendőrökkel tapasztaltunk, azt legrosszabb álmainkban sem gondoltuk volna. Szörnyű volt, az ember nem tudja leírni szavakkal. Egy életre szóló sebet jelent nekem. Értelmiségi vagyok és betartom mindig a törvényeket. Elmondtam nekik, ha ujjlenyomatot kell adnom, megcsinálom. Elvittek egy táborba, tíz kilométerre a határtól és megígérték, hogy visszavisznek a városba. Csakhogy végül, a város helyett, egy a román határtól nem messze található börtönbe vittek. Bevágtak minket egy olyan helységbe, ahol normális körülmények között három ember tartózkodik, tizesével löktek be minket, ott kellett mosakodunk és minden mást egymás előtt csinálunk, három napig nem kaptunk ételt sem. A rendőrök minden reggel káromkodással indítottak, szidták a szíriai anyánkat és folyamatosan fenyegettek, hogy visszavisznek Szíriába. Csak vizet kaptunk, semmi mást. Bármit akartunk kérdezni, jött a gumibot, megvertek. Szörnyű volt. Nem értettük, hogy a magyar rendőrség miért ilyen kegyetlen, nem értettük az okát és ezt a sok megaláztatást. Megérintették asszonyainkat, noha tudhatták, hogy ez szent dolog számunkra” – panaszkodott Kamal.

El tudják képzelni, hogy hogy éreztem magam ilyen helyezetekben? Én egy doktor vagyok, humanista, életemben nem éltem át ehhez hasonlót és remélem nem is fogok. Nem tudom, hogy Magyarország milyen kritériumok alapján csatlakozhatott az Európai Unióhoz, de ez a viselkedés és hozzáállás, amit felénk bemutattak, a legsúlyosabb diktatúrák közé sorolja ezt az országot” – zárta beszámolóját a szíriai fogorvos.

Magyar rendőr=ISIS terrorista

A horvát lap harmadik megszólítottja a 24 éves Ibrahim al-Jabali, aki Der al-Zora településről menekült el, amikor az Iszlám Állam azt elfoglalta. Ibrahim igencsak sokkoló hasonlattal jellemezte a magyar rendőrség munkáját: "Elhihetik, a terroristák irgalmasabbak voltak a magyar rendőrökhöz képest. Az egyik rendőr, amikor a börtönben voltunk, úgy adta oda a tányéron az ételt, hogy előtte beleköpött. Iszonyat gusztustalan volt“ – mondta a horvát lapnak Ibrahim.

***

A szír menekültek történeteiből két dolog nagyon világos: egyes magyar rendőrök indokolatlan keménykedése és a magyar hatóság és állami szervek töketlenkedése. Természetesen lehet a nyilvánvalóan elfogult és felfokozott érzelmi állapotban tett nyilatkozatok alapján félrevinni a történetet, de ez a borzasztóan negatív Magyarország-kép (részletes külföldi lapszemlét itt és itt olvashat) nem feltétlenül alakult volna ki, ha a rendőrök nem bűnözőként kezelik a több ezer kilométer megtételétől érthető módon fizikailag és mentálisan is megroppant menekülteket, valamint, ha a magyar állam, erkölcsi és morális kötelességétől hajtva, tájékoztatta és segítette volna időben a beáramló tömegeket.

Mert az nem igaz, hogy nem voltak tisztában a várható menekült-áradattal a magyar hatóságok: hónapok óta megy már Magyarországon a bevándorlás-ellenes gyűlölethisztéria óriásplakátok formájában, hetek óta építik a semmire nem jó akadályokat a magyar határon, ez utóbbi kudarcába egy miniszter már bele is bukott. A menekült ugyanis ha nem tudja, mi történik vele, ha nem tájékoztatják, miért kell várakoznia, akár napokat is egy gyűjtőhelyen, akkor nem lesz együttműködő és mivel elszánt, az életéért küzd, ki fog törni a táborból és el fog indulni egy biztonságosabbnak vélt országba.

Tanulságos lehet a magyar olvasó számára Sodomková riporternő összegzése is. Magyarországon az általános közhangulatot diszkriminatívnak és gyűlölkötőnek érezte a menekültekkel szemben. „A magyarok eladták az italt a menekültnek, de nem engedték őket wc-re menni, aztán felállítottak néhány wc-t a pályaudvaron több ezer ember számára, de közben az emeletről fintorogtak, mekkora bűz van és milyen leromlott állapotúak”. Hozátette, a menekültek nem fognak egy olyan országba maradni, amely ennyire rasszista.

Még mielőtt elfogultsággal vádolnánk Sodomkovát, aláhúzta: ugyanez érvényes Csehországra is. Mivel napokig a menekültek között mozgott, volt alkalma sokat beszélgetni velük, pontosan tudja, hogy Csehországnak hasonló reputációja van a szírek között, mint Magyarországnak, Csehországba hasonló okok miatt nem fognak letelepedni. „Sajnos, gyorsan terjednek a hírek telefonon”, tette hozzá.

Azt már én teszem hozzá, hogy ez az általánosító kép természetesen nem teljesen igazságos, és nem fedi teljesen a valóságot, de ami történt megtörtént! Inkább szembe kellene nézni vele, mintsem a szőnyeg alá söpörni