Mivel Szlovákiában csökken a hadsereg tartalékosainak száma, a védelmi minisztérium egy olyan javaslatot terjesztett be, mely szerint elindítják az önkéntes katonai felkészítés projektjét. Ezt a javaslatukat szerdán a kormány is jóváhagyta
Az érdeklődők egy kilenchetes katonai alapfelkészítésen eshetnek át, amely során taktikát és lövészetet is tanulnak, de testnevelési, műszaki, kommunikációs és információs rendszerekkel kapcsolatos felkészítésen is részt vesznek. A kiképzés része az egészségügyi, topográfiai, pszichológiai és logisztikai felkészülés is. Mindezt egy háromhetes szakmai felkészülés követ, mely során már specifikus ismeretekre, képességekre tesznek szert a résztvevők, amire a hadsereg feladatainak teljesítésénél szükségük lehet.
Miután teljesítették az önkéntes katonai felkészítést, katonai esküt tesznek, és a parancsnokuk megemeli a rangjukat. Ezt követően a hadsereg tartalékosaivá válnak, akiket az állam válsághelyzetekben, tüzek, árvizek esetén is bevethet.
Martina Balleková minisztériumi szóvivő szerint a szándékuk előzetesen az, hogy évente 150 személyt képezzenek ki, de nem zárják ki, hogy ezt a létszámot a jövőben emelni fogják.
A részvételt egy felvételi eljárás előzi meg, amelyen a jelentkezők egészségügyi és pszichikai rátermettségét is megvizsgálják. Aki átmegy, az a képzés parancsnokával egy szerződést ír alá. Az önkéntes katonai felkészítésen résztvevők pénzbeli juttatást is kapnak, de azért ebből meggazdagodni nem fognak. A napi juttatást a létminimum 2,25 százalékában határozták meg, ami azt jelenti, hogy naponta 4,45 euróra számíthatnak.
A képzés ideje alatt a résztvevők számára a hadsereg biztosítja a szállást, az ellátást és a felszerelést, emellett hozzájárulnak a kiképző központba történő utazás költségeihez.
A módosítással egyidejűleg a munkavállalók védelmén is változtatnak. Az önkéntes katonai felkészülésen vagy az ezzel összefüggő rendszeres gyakorlatokon résztvevőket például nem rúghatja ki a munkáltatójuk. Aki úgy dönt, hogy szeretne részt venni a kiképzésen, annak a munkáltatója szabadot adhat. Az alkalmazottjának a felkészülés ideje alatt nem kell fizetést adnia, de erről ők megegyezhetnek másként is. Amikor viszont az alkalmazott visszatér a felkészülésről, munkáltatója köteles visszahelyezni ugyanabba a pozícióba, amelyen előtte dolgozott.
TASR/para