Magyar Gárda-per: Nem akarták beengedni a cigányokat a gárdisták

camera

1

Magyar Gárda-per: Nem akarták beengedni a cigányokat a gárdisták

A főnök és gárdistái agresszívak voltak... 

Megosztás

A Magyar Gárda több tagja megpróbálta megakadályozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői is bejussanak szerdán délután a gárda feloszlatására kezdeményezett per első napján a Fővárosi Bíróság tárgyalótermébe. Több rendőrségi mikrobusz és járőrautó, illetve egyenruhás rendőrök biztosítják a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületét  

Először lökdösődés kezdődött a két szervezet tagjai között, amely majdnem verekedésig fajult, s végül is a rendőrség az igazoltatásokat követően lehetővé tette, hogy az OCÖ vezetői bejussanak a zsúfolásig telt tárgyalóterembe.

A bíróság épülete előtt egyébként mintegy 70 egyenruhás gárdista várakozik arra, hogy miként dönt szervezetükről a bíróság.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az MTI-nek azt mondta: azért jöttek el a tárgyalásra, mert kíváncsiak a Magyar Gárda elnökének vélekedésére a bíróság előtt.

Emlékeztetett arra, hogy több mint 70 ezer aláírással követelték a Magyar Gárda megszüntetését.

Für Lajos is eljött

A bírósági tárgyalásra eljött Vona Gábor, a Jobbik és a Magyar Gárda elnöke, Für Lajos volt honvédelmi miniszter, illetve megjelentek a Kossuth téri tüntetésekről jól ismert demonstrálók is.

A Magyar Gárda megszüntetésére irányuló per soron kívüli tárgyalására Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tett javaslatot és a bíróság az április 14-re kitűzött tárgyalási napot így egy hónappal korábbi időpontra, március 12-én délutánra tűzte ki.

Az ügyészség szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolta tevékenységét. A jogszabály kimondja: az egyesületi jog gyakorlása mások jogait és szabadságát nem sértheti.

A Fővárosi Főügyészség a szervezet tavaly december 9-én, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulását követően döntött a feloszlatás kezdeményezéséről.

(MTI/parameter)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program