1

Fotó: Youtube
A Fidesz csúcspolitikusa, Deutsh Tamás azért perelte be Juhász Pétert, az Együtt belvárosi képviselőjét, mert Juhász nyilvánosan azt állította, hogy Deutsch fogyasztott már drogot. Juhászt Deutsch egyik interjúja háborította fel, amiben a kormánypárti politikus azt állította, soha életében nem fogyasztott drogot egy sokkoló filmélmény miatt – írja a 444.
Juhász bevallott célja volt ezzel, hogy kiprovokálja, hogy Deutsch beperelje őt, hogy ezután a bíróság előtt folytatódjon a drogvita.
A bíróság most elutasította Deutsch beadványát.
Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt sem, hogy Deutsch drogos, csak annyit, hogy a bíróság szerint Juhász nem sértette Deutsch jó hírnevét a váddal.
A perben személyesen tett vallomást a Deutsch első és mostani felesége is.
Első felesége és három gyermekének anyja arról beszélt, hogy ismeretségük három évtizede alatt semmi jelét nem tapasztalta annak, hogy Deutsch valaha drogozott volna, a témáról nem is beszélgettek egymás között, egyértelmű volt, hogy soha nem fognak kipróbálni ilyesmit – jelentette a tárgyalóteremből tudósítónk.
A mostani feleség, aki 2010 óta ismeri a politikust és 2012-ban házasodott össze vele, szintén cáfolta, hogy Deutsch drogot fogasztott volna, vagy hogy a téma akárcsak felmerült volna közöttük.
Az alperes Juhász – bár az egész ügy elején tanúkat ígért – egy hús-vér tanút tudott személyesen a bíróság elé hozni, most mégis a vallomásokon keresztül akar nyerni. Négy újabb tanúja van ugyanis, akik eddig mind írásban nyújtottak be vallomást, amit egyikük közjegyző, a másik három pedig két-két tanú előtt tett. Ketten nem akarnak személyesen megjelenni, egy ember külföldön tartózkodik, de egy férfi, aki állítása szerint kokainkereskedő volt a kilencvenes években, állítólag hajlandó lett volna személyesen is megjelenni, ha beidézik, de a bíróság ettől eltekintett.
444