35 kamera figyeli Nagymegyer utcáit

2019. december 27. - 20:43 | Régió

Két sikeres pályázatnak köszönhetően immár 35 kamera figyeli Nagymegyer utcáit. A város két, a belügyminisztérium által meghirdetett pályázatot nyert el.

35 kamera figyeli Nagymegyer utcáit
Borsi Imre felvételei (A többi képért KATT a fotóra!)

Mindkét pályázat a kamerarendszer kiépítését szolgálta. Az egyik (Moderným kamerovým systémom vo Veľkom Mederi, III. etapa – Modern kamerarendszer Nagymegyeren, III. fázis) keretén belül 10 ezer eurót kaptak, a másik projekt (Rozšírenie kamerového systému v meste Veľký Meder – Kamerarendszer bővítése Nagymegyeren) megvalósításához pedig egészen pontosan 25 182 euró 36 centet kaptak.

Nagymegyer ezelőtt már rendelkezett öt darab kamerával, ehhez most 30 újat helyeztek el a város különböző pontjain. A 35 kamera így most egy egész hálózatot épít ki, mely segítségével az illetékes városi rendőrség éjjel-nappal figyelemmel követheti a történéseket.

„Lefedtük tulajdonképpen az egész várost. A ki- és bekötőutakra, főutakra, a hulladékgyűjtőkre, közterekre mind rálátásuk van a rendőröknek. Az ő irodájukban helyeztük el a rendszer központját. Egyszerre mind a 35 kamera látható az erre a célra szolgáló televízió képernyőjén.

Az állami rendőrségnek is van megfigyelői hozzáférése, azonban nekik rögzíteni, felvételeket visszanézni nem áll módjukban, csupán figyelni tudják az éppen aktuális történéseket. Rajtuk kívül még a pályázatot kiíró belügyminisztérium tudja követni a felvételeket” – fejtette ki Borsi Imre, a kamerarendszer kiépítéséért felelős biztonságtechnikai szakértő.

Borsi Imre

Borsi Imre továbbá elmondta, a rendszer minden jövőbeni funkciónak megfelel, mondhatni egy korát megelőző rendszer. Analitikafunkcióval van ellátva, vagyis alkalmas különböző elemzések elvégzésére.

„A kamerák a térfigyelésen kívül alkalmasak rendszám- és arcfelismerésre”

– húzta alá.

A városban problémát okoz a hulladékgyűjtés. Sokszor, sok helyre kerülnek nem oda illő szemétcsomagok. Ezután azonban, a kameráknak köszönhetően minden egyes elhelyezett tárgy, hulladék konténerbe kerülése nyomon követhető. Az elmúlt néhány hónapban továbbá megnőtt a betörések, lopások száma Nagymegyeren. Az elkövetők többnyire az esti órákban tulajdonították el a kiszemelt zsákmányt, ugyanakkor megesett, hogy napközben „támadtak”. Ezután az elkövetők megtalálásában a rendőrségnek nagy segítségére lesznek a kamerák, hiszen szinte egyáltalán nincs olyan része a városnak, melyre ne lenne állandó rálátásuk.

„A városi rendőrökkel és a városi hivatal illetékeseivel együtt jártuk be a várost, alaposan átrágtuk, mely pontokra kerüljenek a kamerák. Nagyon jó helyzetben vagyunk, ugyanis Nagymegyer rendelkezik egy több, mint 70 méter magas kéménnyel, amit mi körbe tudtunk rakni rádióvevő készülékekkel, ennek köszönhetően a jövőben akár bővíteni is lehet a rendszert” – tette hozzá a szakember.

Szlávik Cyntia