35 liter vért adtak az önkéntes véradók a komáromi kórházban

2018. november 22. - 14:13 | Régió

Több tucatnyi önkéntes kapcsolódott be a komáromi Diák Vércsepp akcióba.

A „Diák Vércsepp” elnevezésű országos véradási akcióba három komáromi középiskola és egy egyetem 78 önkéntese kapcsolódott be, összesen 35 liter vért adtak a komáromi kórházban.

A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára, és egyben köszönetet mondjanak az önkéntes véradóknak, akik döntésükkel életeket menthetnek. „Örömmel tölt el, hogy a diákoknak és a fiatalembereknek volt bátorságuk vért adni, hiszen abból sosincs elég” – nyilatkozta Radi Enikő, a hematológiai-transzfuziológiai osztály főorvosa.

Elmondása szerint Komáromban egyre népesebb azoknak a 20 év alatti fiataloknak a csoportja, akik rendszeresen adnak vért. „Az országos kampányoknak köszönhetően ébredtek rá, mekkora szükség van a segítségnyújtásra és arra, hogy megosszuk egymással a világ legértékesebb folyadékát. Elmondhatjuk, hogy a komáromi diákok teszik ki a helyi véradók bázisának nagy részét” – hangsúlyozta Radi.


(TASR)

Címkék: véradás, Komárom