A szabad demokraták egyhangúlag döntöttek a kormányból való kilépés mellett. A liberális miniszterek április 30-i hatállyal lemondanak – döntött ma esti ülésén a kisebbik kormánypárt ügyvivői testülete. Az SZDSZ elnöke, Kóka János ugyanakkor elmondta, nem céljuk az előrehozott választás, ahogy Orbán Viktort sem szeretnék kormányra segíteni.
Kóka János kérdésre válaszolva elmondta, az SZDSZ nem tud semmiféle együttműködést sem elképzelni a Fidesszel, mert Orbán Viktor programja az összeomlás programja. Azt is elmondta, nem céljuk Orbán Viktort kormányra segíteni, és nem érdekük előre hozott választások előidézése sem. Kóka azt is bejelentette, az ügyvivői testület javaslatot tesz a szombaton ülésező országos tanácsnak (OT) a rendkívüli küldöttgyűlés összehívására, de ez amúgy is téma volt a pártban. Az OT várhatóan javasolni fogja, hogy legyen napirendi pont a küldöttgyűlésen a miniszterek kiválása, a párt kilépése a kormánykoalícióból. A küldöttgyűlést várhatóan április végén tartják. Kóka János arra a kérdésre, hogy ez a döntés akkor is él-e, ha Gyurcsány Ferenc lemond, azt válaszolta, állásfoglalásuk a jelenlegi kormányra vonatkozik, jelenleg pedig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Ha lemondana, az új helyzetet teremtene.
Kóka János bejelentette azt is, hogy kedden délután 2 órakor koalíciós egyeztetést tartanak, ahol az SZDSZ ismerteti az MSZP-vel az állásfoglalását. Tárgyalni akarnak arról is, technikailag hogyan bonyolítható le a miniszterek zökkenőmentes kilépése, mert az átadással nem akarnak zavart okozni. Ezen a megbeszélésen kerül majd szóba, hogy konstruktív ellenzékként támogatni tudják-e a kormány munkáját.
Kóka János azt mondta, Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a koalíciós megállapodást, így az SZDSZ ÜT úgy döntött, nem akarnak koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban. A liberális miniszterek április 30-i hatállyal mondanak le. A parlamentben azért fognak küzdeni, hogy a rendszerváltás óta halogatott reformok megvalósuljanak, hogy jobb legyen az egészségügy és az oktatás.
mti, index, para