"Meghaltok k*rvák!" - Écsi Béla tündöklése és bukása

Az egész onnan indult, hogy 1994. agusztus 31-én a megyeri V. Róbert ismerősei kárt tettek Écsi egyik emberének kocsijában. A már akkor is szerdahelyi maffiózóként ismert Écsi nem késlekedett, saját barátnőjével és egy társával még aznap éjjel megjelent V. Róbert nagymegyeri lakhelyén. V. Róbert édesanyjával és testvérével lakott egy családi házban, édesapja nem sokkal azelőtt halt meg.

V. Irén augsztus utolsó napján, éjnek évadján szüntelen csengetésre kelt fel, amikor kiment az udvarra, Écsi a kapu tetején ült, és ordítozva kereste a nő fiát. Az asszony hiába hajtogatta, hogy a gyerek nincs otthon, csak a nagyobbik fia, Écsiék nem hittek neki. Amikor V. Róbert bátyja is kiment a kapuhoz, Écsi a hajánál fogva elkapta a férfit, kivonszolta őt a BMW-jébe, majd “kocsikáztak” egyet. Nem sokkal később Écsi visszatért, és barátnője, valamint társa kíséretében erőszakkal behatolt az udvarra, majd a házba is.

“Félmillió koronát követeltek tőlünk, mondván, hogy a fiam elkövetett valamit. Écsi volt olyan pimasz, hogy kávét főzetett, tejet is parancsolt hozzá, de mielőtt elfogyasztotta volna, megkóstoltatta velem”

– emlékezett vissza a történtekre V. Irén. V. Róbert korán reggel ért haza, Écsi és társa már várták, jól meg is verték.

“(…) Azzal ijesztgettek valamennyiünket, hogy ha azonnal nem fizetünk, összetörik a csontjainkat, szemtexszel felrobbantják a házunkat, nyomorékká tesznek… Robi hiába mondta, hogy nem volt jelen az autó megrongálásánál, Écsi Béla nagy hangon kijelentette: az élet már csak ilyen, a jók ráfizetnek a rosszakra”

– mondja az anya, aki a félelemtől vezérelve azt mondta, pénzhez csak akkor juthat, ha elhunyt férje után megöröklik, majd eladják a házat, amelyben éltek.

Écsinek nem is kellett több, azonnal az ingatlaniratokat követelte, a cikkünk legelején szereplő szavak pedig akkor hagyták el száját, amikor néhány héttel később újra felkereste a családot, mert észrevette, hogy az egyik megszerzett irat valamiért nem érvényes.

Hónapok teltek el, mire a család tudatosította, hogy a maffiózók tényleg rátehetik kezüket a házra, amelyet keserves munka árán sikerült felépíteniük. Összeszedték minden bátorságukat, és annak ellenére is értesítették a rendőrséget, hogy tudták, a hatóságok akkoriban vagy elfordították a fejüket és nem vettek tudomást a maffia tevékenységéről, vagy esetleg egyenesen segítették a környezetük életét minden lehetséges tekintetben megkeserítő bűnözőket. Ügyük később a bíróságon folytatódott, aki az egész sztorira kíváncsi, elolvashatja az Új Szó 1995. május 10-i számában.

Hogy miért áll itt ez a történet? Mert kiválóan tanúskodik arról, hogyan próbált uralkodni a csallóközi maffia az egyszerű emberek felett már a ’90-es évek közepén, röviddel a rendszerváltás után, a hazai demokrácia hajnalán. Nem utolsósorban a korabeli cikkből pontosan ki lehet olvasni azt is, milyen ember volt Écsi Béla.

Alvilági casting

Akinek emlékeiben még élénken él a ’90-es évek Dunaszerdahelye, leginkább úgy emlékszik vissza Écsire, hogy képes volt pillanatok alatt teljesen megőrülni. Az eleinte fehérzoknis, aranyláncos, maffiózónak nevezett gátlástalan verőlegények és gyilkosok között jócskán akadtak Écsinél nagyobb termetű, zordabb külsejű, egyszóval ijesztőbb lények is, de amikor Écsit valaki vagy valami felbőszítette, úgy kikelt magából, mint senki más.

Emellett minden személyiségjeggyel rendelkezett, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy sikerrel járjon a képzeletbeli alvilági castingon:

erkölcsi ítélőképessége egyenlő volt a nullával, az együttérzés, a megbánás és a bűntudat számára teljesen ismeretlen fogalmak voltak.

Ilyen téren ugyanolyan ember volt, mint korabeli bandatársai, riválisai, vagy napjaink bűnözői: tisztában volt azzal, hogy cselekedeteivel mennyi szenvedést tud okozni környezetének, de ez abszolút nem érdekelte. Legfőbb – vagy egyedüli – fegyvere a primitív szóbeli és fizikai erőszak volt.

Écsi élvezte a hatalmat, amit az erőszak árán szerzett. A bűnbandán belül megvolt a tekintélye, saját területet tartott ellenőrzése alatt, és saját “beosztottjai” voltak, akik ha a hűtlenség legapróbb jelét mutatták, súlyos büntetésre számíthattak. Történt egyszer, hogy egyik embere ki akart szállni, mert elege lett a szüntelen erőszakból. Büntetésből Écsi berontott a huszas éveiben járó “maffiatanonc” szüleinek lakásába, és szó szerint kifosztotta a családot. Hóna alá csapott minden értéket, amit talált, és eltűnt onnan, mintha ott sem lett volna. A megbüntetett fiúnak nem volt más választása – a szerdahelyi maffia Sátor-féle szárnya vadászott rá egy korábbi nézeteltérés miatt, pénze pedig nem volt arra, hogy fizessen Écsinek, így folytatta a bűnözést Pápayék oldalán. Soha nem tudjuk meg, mi lett volna a sorsa, ha Écsi hagyja őt távozni, azt viszont tudjuk, hogy később belőle (is) gyilkos lett.

Fenyegetés, és a főnök tekintélye

Persze Écsi feladata elsősorban nem az volt, hogy saját embereivel legyen könyörtelen. A zsarolások, rablások, lopások, a drogkereskedelem és a legkülönfélébb piszkos üzletek mellett a maffiának nevezett csoportosulásnak rendszeres bevételre volt szüksége. Ilyen volt a védelmi pénz – a “rezsiköltség”, melynek befizetése nélkül szinte senki nem tudott túlélni az üzleti életben. A kisboltos, az újságárus, a kocsmáros, a kereskedő – többségük fizetett. A pénzért cserébe a “kicsik” azt kapták, hogy nem rabolták ki, és verték szét vagy gyújtották fel az üzletüket, a “nagyok” pedig azt, hogy gördülékennyé vált a biznisz. Ha valakinek elege lett, és nem akart többet fizetni, jöttek a jól bevált fenyegetések: “összetörjük a csontjaidat, szemtexszel felrobbantjuk a házadat, nyomorékká teszünk téged és a családodat”, stb. Ha ez nem vált be, a vita tetlegességig fajult, esetleg Écsi megkergetett egy-egy személyt a BMW-jével, de akadt olyan is, aki végül az életével fizetett.

Más források szerint amikor Écsi a barátnőjével volt, és épp nem “dolgozott”, kenyérre lehetett kenni. Ez valóban elképzelhető, de a dunaszerdahelyi maffiában uralkodó hierarchiáról az is sokat elárul, hogy amikor Pápay Tibor “megkívánta” Écsi barátnőjét, akkor Écsi természetesen átengedte őt főnökének egy röpke órára. Igaz, a főnöknek tett “szívességért” kapott egy láda sört is, de ezt csak annak köszönhette, hogy a vezér Pápay után ő volt a bűnbanda kettes számú főnöke. A klán többi tagja valószínűleg még ennyit sem kapott volna cserébe egy hasonló – a normális emberek számára felfoghatatlan és beteges – szívességért.

Háború és Fontána

Teltek-múltak az évek, Dunaszerdahelyen maffiaháború dúlt, melyből Écsi is kivette a részét. Egyszer azt üzente Sátornak, hogy találkozni akar vele, de a találkozóra hozza magával két emberét, Szerencsést és Paprikát is. Az üzenet nagyon furcsának tűnt, így Sátor oda se ment, csak a már említett két emberét küldte el a megbeszélt helyszínre. Szerencsés és Paprika kocsijukban ültek, és amikor látták, hogy Écsi BMW-je közelít feléjük, és a kocsiban sokan ülnek, érezték, hogy valami nem stimmel. Menekülni kezdtek, a BMW-ből pedig szinte rögtön tüzet nyitottak kocsijukra, Écsi és Pápay Tibor is rájuk lőtt. Az üldözést és a támadást túlélték, de nem szálltak ki az autóból sértetlenül – Szerencsést hasba lőtték, az egyik golyó pedig Paprika hátát súrolta.

Alvilági körökben akkoriban sem volt nagyon menő együttműködni a hatóságokkal, de a sértettek azért megsúgták a zsaruknak, ki akarta kinyírni őket. A rendőrök meg is találták Écsi hátrahagyott BMW-jét, de az ügy ott bicsaklott meg, hogy Écsi bejelentette, éjjel ellopták a kocsiját. A rendőrök ezt nem tudták megcáfolni, és tanúvallomások híján a történet itt véget is ért. Egyetlen kérdés maradt csak megválaszolatlanul: Ki lehetett az a rendkívül merész ember, aki el merte volna kötni Écsi Béla BMW-jét a maffiózó zöldfasori házának udvaráról?

A Pápay-Sátor vita aztán utóbbiak száműzetésével ért véget, majd 1999. március 25-én sor került a dunaszerdahelyi véres csütörtökre. Aznap este három maszkos támadó – nem oroszok, nem bérgyilkosok, hanem a Sátor-banda tagjai – rontott be Pápayék törzshelyére, a Fontána étterembe, melynek emeletén tüzet nyitottak az ott lévő tíz bandatagra és mindannyiukkal végeztek. Azóta sem történt ehhez fogható erőszakos bűncselekmény Szlovákiában.

Écsi Béla nem sokkal a mészárlás előtt valamilyen oknál fogva távozott a Fontánából, így túlélte a véres csütörtököt. A Pápay-klánban uralkodó hierarchia alapján ő lett volna a “trónörökös” Csallóközben, ám Dunaszerdahelyen a tízes gyilkosságot megszervező és kivitelező Sátorék vették át a hatalmat, és Écsinek nem volt maradása a városban. Lemészárolt társai temetésén még részt vett – Ľuboš Ferus nyitrai maffiafőnökkel az oldalán, de aztán el kellett tűnnie Dunaszerdahelyről. Száműzött maffiózóként Pozsonyban talált menedéket, beállt Peter Havaši mellé, aki akkoriban a fővárosi Sýkora-féle bűnszervezet feje volt (a Sátor-féle maffia abban az időben inkább a Havašiékkal rivalizáló, Takáč-féle bűnszervezettel ápolt „partneri” viszonyt).

Écsiről ezután már nem sokat lehetett hallani – de egy rendőrségi körökben ismert sztori még fűződik a nevéhez.

Régen barátok voltunk, úgyhogy most élve távozhatsz

Történt ugyanis, hogy a szlovák maffia egykori nagyfőnöke, Mikuláš Černák, aki 1997 decemberétől börtönben volt, a bíróság törvénysértő hibáiból kifolyólag 2002. november 29-én feltételesen szabadlábra került. Mivel Černák és a megboldogult Pápay Tibor annak idején óriási haverok voltak, Écsi nem késlekedett, felkereste Besztercebányán a frissen szabadult főnököt, és megkérdezte tőle, nem segítene-e neki Sátorék likvidálásában. Csakhogy Écsi nem gondolt arra, hogy a ’90-es évek már véget értek. Igaz, hogy a főnökök főnöke ’97-ben Besztercebányán kinyíratta Sátor két emberét, Sipos Milánt és Potásch Emilt, majd amikor Sátorék Csémy Misi kivégzésével álltak rajta bosszút, Černák saját kezűleg végezte ki az áruló Kis Cinét, de a 2000-es évek elején már más szelek fújtak.

– Ezek az utolsó mocsadékok kinyírták a Tibort! A barátodat! Miért nem csinálunk valamit ezzel? – kérlelte Černákot Écsi.

– Ide figyelj, Béla! Csak annak köszönheted, hogy nem nyírunk ki téged most azonnal, mert barátok voltunk. Annyit mondok neked, örülj annak, hogy élve elmehetsz innen – felelte gondolkodás nélkül Černák.

– De miért nem segítetek nekem? Miért? – kérdezte kétségbe esve Écsi.

– Mert megváltozott a helyzet – kapta a választ.

És a helyzet tényleg megváltozott. A szerdahelyi mészárlást követően egy korszak véget ért, és egy másik banda vette át a hatalmat a Csallóközben, a Černák-féle vonal pedig jó kapcsolatot ápolt velük. A bűnszervezetek között a barátság addig tart, amíg az érdek úgy diktálja.

Utolér a halál

Écsi tehát élve távozott Černákéktól, de a végzet pár hónapon belül utolérte. 2003. április 9-én, egy szerdai napon sofőrjével, Braňo K.-val autózott Pozsony-Vereknyén, amikor két kocsi útjukat állta. Az egyikben Sátor Lajos, Reisz Andor, és N. Alfréd ültek, akik azonnal tüzet nyitottak Écsi sofőrjére. Braňo K. a helyszínen életét vesztette, de a tűzpárbajban a támadók egyike, N. Alfréd is meghalt. A támadók ezután elfogták és megbilincselték a szintén meglőtt, de még életben lévő Écsit, valamint halott társukat is kocsijuk csomagtartójába rakták, és eltűntek a helyszínről.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem nyírták ki Écsit, és miért nem hagyták ott a helyszínen a holttestét, és a válasz pofon egyszerű: Écsi olyan információkkal rendelkezett, melyek létfontosságúak voltak a Sátor-féle bűnszervezet szempontjából. Élve volt rá szükségük. Olyannyira, hogy egy embert korábban már elraboltak és megkínoztak, hogy megtudják, hol találják Écsit, és még így is csak évekkel később tudták utolérni őt.

Écsi Béla tudta, kik szervezték meg a dunaszerdahelyi tízes gyilkosságot, és tudta azt is, kik voltak az elkövetők. Nem volt semmi vesztenivalója, és ha a rendőröknek elmondta volna, amit tud, Sátorék pályafutásának vége – hiába végeztek ki tíz embert, a hatalmat nem tudják átvenni, és börtönbe kerülnek vagy örök menekülésre kényszerülnek.

Hogy Sátorék mit kérdeztek Écsitől, talán már sosem derül ki, és valószínűleg az sem, hogy megtudták-e, amit tudni akartak. Annyi biztos, hogy a megbilincselt Écsit végül megfojtották, és hulláját N. Alfréd holttestével együtt egy Tallós és Nádszeg közti erdős területen elásták.

Fotó: Rendőrségi felvétel – illusztráció

A rendőrség 2016. májusának harmadik hetében fogta el Écsi Béla feltételezett gyilkosait. K. Krisztián, B. György, V. Pál, Sz. Roland, M. Andor és K. Szilveszter jelenleg vizsgálati fogságát tölti, a dunaszerdahelyi Nagy Zsolt, ismertebb nevén Csonti pedig szökésben van. Számlájukra számos gyilkosság írható. Az elkövetők közül Sátor Lajos, Reisz Andor, illetve N. Alfréd halottak.

Talán egyszer az is megtörténik, hogy a rosszak ráfizetnek minden rosszra, amit elkövettek. Már csak az a kérdés, mikor kerül erre sor.

(parameter)