Megszépült Pódatejed községi hivatalának környéke

camera

1

Megszépült Pódatejed községi hivatalának környéke

Fotó: A szerző 

Megosztás

Számos fa, virág, cserje, valamint bokor került elültetésre a pódatejedi községi hivatal környékén. 

„2015-ben költöztünk be a hivatal új épületébe. Mindeddig azonban az épület környéke üres volt, s mivel önerőből nem tudtuk volna megoldani a parkosítást, ezért tavaly tavasszal beadtam egy pályázatot, amit sikeresen el is nyertünk, s így 3000 euró támogatást kaptunk. Ebből a pénzből összesen 344 darab és 22 fajta fa, bokor, cserje, valamint virág lett elültetve, továbbá 650 m² területet füvesítettünk be”- informált minket Csóka Sándor, Pódatejed polgármestere.

Mindemellett egy híd is otthont kapott a bejárattal szemben, ez a kis híd átjáróként szolgál az épület előtti vízárkon. Ennek költségeit a falu önerőből finanszírozta, tudtuk meg a polgármestertől. „A munkálatokban szép számban vettek részt a falubeliek is. Úgy érzem, hogy a lakosok meg vannak elégedve a munkánkkal, s velem együtt büszkék arra, hogy ilyen szép környezetet varázsoltunk ide, hiszen mondhatjuk, hogy ez a terület a falu közepe. A hivatal körüli szépítkezéseket úgy gondolom, hogy ezzel be is fejeztük. Azonban vannak még további terveink a falu többi részével is”- hangzottak el Csóka Sándor szavai.

(SzC/para)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program