Elhunyt Antal Imre

camera

1

Elhunyt Antal Imre

Idén lett volna 73 éves 

Megosztás

Az ismert televíziós kedden kora reggel halt meg a Hospice Alapítvány fővárosi intézményében - közölte Csorba Mária, a Magyar Televízió sajtómenedzsere.

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen. Pedagógus szülei bár orvosnak szánták, gyerekkorában kiderült, tehetséges zongorista válhatna belőle. Szülei ezért felköltöztek Budapestre, hogy az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában tanulhasson. 1959-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ám a 60-as években pályafutása derékba tört, mivel jobb kezének ujjait görcs gyötörte. Ezután kezdett televíziózni, első műsora, egy "házaspárbaj", melynek debütálása hatalmas sikert aratott, és így megkapta a "Halló fiúk, halló lányok" című ifjúsági show vezetését is. Hosszú ideig vezette Vitray Tamással a szilveszteri műsorokat. Majd 27 évvel ezelőtt elindult a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb műsora, a Szeszélyes évszakok.

A művelt, szellemes, udvariasan csevegő fiatalemberre Békés József író, a televízió szerkesztője figyelt fel, és elhívta műsorvezetőnek a Magyar Televízióhoz. 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé, majd rábízták a Köszöntő, és a Halló fiúk! Halló lányok! című ifjúsági program vezetését – emlékeztetett az MTV.

Művészi sokoldalúságát színházi produkciókban, játékfilmekben vállalt szerepei bizonyították. Legnépszerűbb műsora az évtizedekig futó Szeszélyes évszakok volt. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, s jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Antal Imre 2004 óta a Magyar Televízió Örökös Tagja volt.

Édesanyja halála rendkívül megrendítette őt, ehhez társult az is, hogy a Magyar Televízió hirtelen levette műsoráról legnépszerűbb produkcióját. 2006 őszén sikeresen zárultak az RTL Klub és a Szféra TV tárgyalásai, és Antal Imre ismét kamerák elé állhatott a "Szeszélyes"-sel. A műsorvezető 5 adás leforgatása után, betegségére hivatkozva visszavonult. Februárban kórházba került, utolsó hónapjait a Hospice Házban töltötte.

Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója azt közölte a távirati irodával, hogy Antal Imrét a csatorna saját halottjának tekinti, és este emlékműsorral tiszteleg a televíziós műsorvezető előtt.

MTI/para

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program