4 centes hívásokkal csábít az új szolgáltató, de a Legfelsőbb Bíróság még összekutyulhat mindent

2015. október 5. - 10:39 | Belföld

4 centes hívásokkal, sms-ekkel és megabájtnyi adatokkal támad a 4ka. A Legfelsőbb Bíróság azonban vizsgálja a Swant.

4 centes hívásokkal csábít az új szolgáltató, de a Legfelsőbb Bíróság még összekutyulhat mindent
Fotó: TASR

A Swan és a Szlovák Posta vasárnap közösen mutatta be az új mobilszolgáltatót, a 4kát. A negyedik mobilszolgáltatót azonban a Legfelsőbb Bíróság is szemügyre veszi. A kérdés az, hogy vajon valóban teljesítette-e minden feltételét annak, hogy beléphessen a piacra, és vajon az állam szabályozási hivatalán keresztül kellően megvizsgálta-e.

A Hospodárske noviny birtokában van a Pozsonyi Kerületi Bíróság korábbi döntése, amely szerint kételyek merülnek fel a Swannal kapcsolatban. Ezek egyike, hogy

a Swan betartotta-e a kellő határidőket, amelyek alapján 2013-ban 4G-s licencet kapott Szlovákiában a mobilnet piacán.

A törvény szerint ugyanis a szolgáltatónak fél éve van arra, hogy a frekvencia odaítélése után elkezdje azt használni. Azt ugyanakkor sem az állam, se ma szakértők nem tudták megmondani, hogy a hálózat elindítására vonatkozik-e a terminus, vagy arra az időpontra, amikor az emberek azt reálisan is el tudják kezdeni használni.

A Swan az elsőt teljesítette, a másodikat nem.

Akkor az Orange tett fel kérdéseket ennek kapcsán a szabályozási hivatalnál, melyekkel aztán az ügyészség kezdett foglalkozni.

Az ügyészség álláspontja szerint a szolgáltatások reális hozzáférhetősége számít, emiatt szerintük a szabályozási hivatal sértett törvényt.

A Swan vezérigazgatója, Martin Nosný szerint a konkurencia agresszív játékáról van szó, amellyel meg akarják gátolni, hogy belépjenek a mobilpiacra.

Az ügyészség azt kéri a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy kötelezze az állami szabályozó hivatalt arra, hogy vizsgálja meg újra a feltételek teljesítését, és döntsön. A HN megkérdezte erről Andrej Leontievet, a TaylorWessing tanácsadó cég munkatársát, aki úgy nyilatkozott, hogy

amennyiben a Legfelsőbb Bíróság eleget tesz az ügyészség kérésének, nehéz helyzetbe hozza a szabályozási hivatalt, mivel ha az megvonná a Swan licencét, a cég kártértísért folyamodhatna.

HN/para