400 ezer eurót kerestek azon, hogy nem létező országba kínáltak állampolgárságot

2022. augusztus 19. - 08:38 | Külföld

Közel fél millió eurót csaltak ki több mint 700 embertől Olaszországban, úgy, hogy egy olyan országba kínáltak állampolgárságot, amely soha nem is létezett.

400 ezer eurót kerestek azon, hogy nem létező országba kínáltak állampolgárságot
Fotó: TASR/AP

Szent György Szuverén Antartiszi Állam. Így hívták azt a kitalált országot, ahol a csalók állítása szerint nagyon alacsonyak az adók és még védőoltás sem kell ahhoz, hogy átléphessük a határt.

Több sem kellett az olaszoknak, hétszázan jelentkeztek is, hogy állampolgárságért folyamodjanak. Fejenként 200 és 1000 euró közötti összegeket fizettek ki, ám az okiratok soha nem érkeztek meg.

Gyanús is lett pár embernek, úgyhogy megtörtént a feljelentés, aminek hatására az olasz rendőrség le is csapott a nem létező ország állítólagos diplomáciai képviseletén. 12 embert sikerült elfogniuk, őket többek között csalással, irathamisítással, valamint bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolják. A hatóságok további 30 emberrel szemben folytatnak nyomozást az ügyben.


(24.hu)

Címkék: olaszország