400 ezer euróval több pénzből gazdálkodhat az idén Dunaszerdahely

2018. február 21. - 10:07 | Régió

Jóváhagyta a dunaszerdahelyi képviselő-testület az első idei költségvetés-módosítást.

400 ezer euróval több pénzből gazdálkodhat az idén Dunaszerdahely
Pápay Zoltán (Fotó: Cséfalvay Á. András)

A módosítás egyik legnagyobb tétele, hogy a tavalyi év végén változott a pénzügyminisztérium előrejelzése a visszatérítendő adók nagyságát illetően – magyarázta Pápay Zoltán, a városháza pénzügyi osztályának vezetője. Ez azt jelenti, hogy közel 405 ezer euróval több pénzből gazdálkodhat idén a város.

A költségvetésbe bekerült az önkormányzat által működtetett alapiskolák és iskolai intézmények saját bevételeinek változásai, elsősorban a napközi és az étkezde kapcsán, de a korábban felvett beruházási hitel tavaly ki nem merített, közel egymillió eurós tétele is átkerült a 2018-as költségvetés bevételi oldalára. (Az idei költségvetés jóváhagyásáról ITT írtunk.)

99 ezer eurós tételt tesz ki a módosítások között egy további pénzügyi átcsoportosítás, ami a Cargo társaság hozzájárulását jelenti a Galántai és Kürti utak közti átkötő út megépítéséhez. A várossal kötött szerződésük alapján ugyanis a cég az összeget a használatbavétel után fizeti ki, az pedig egyelőre nem történt meg. Hájos Zoltán egyébként ezt azzal magyarázta, hogy az út közművesítése még nincs befejezve, ez viszont a Nyugat-Szlovákiai Vízművek feladata.

Ez is az ülésen történt:
Helló: Dunaszerdahely városa MKP-hirdetést tolt 5 ezer eurónyi közpénzből a lakosok orra elé!

Sor kerül az idén a MOL Aréna mögötti szabadidőparkban, az egyházi alapiskola előtt álló játszótér bekerítésére is, mégpedig azért, mert a stadion látogatóinak megnövekedett száma miatt több kár keletkezik a játszótér elemeiben is. Ezt az elkerítést a Municipal végzi.

Számos út- és járdajavítás, valamint parkolók építése tolódott át az idei költségvetésbe, utóbbi többek között a Barátság téri 2168-as és 2171-es tömbházaknál, az Újfalu lakótelep 2222-es lakótömbjénél, a Fenyves lakótelep több pontján, az SzNF téri 197-es és 198-as blokknál, valamint a Smetana ligetben (287-es ház) valósulhat meg idén. Nagyszabásúbb parkolórekonstrukcióra lehet számítani a Rózsa ligetben, kisebbre a Kukučín utcában, a Barátság téren, a Malom utcában és a Városháza téren. Jut pénz az Akácfa, a Čigéri utcák járdáira, az Erdő utca járdájának első szakaszára, illetve folytatódik a Fő utca járdáinak felújítása is.

Parkolóépítésre közel 215 ezer, felújításra 111 ezer, járdafelújításra 260 ezer euróval jut több idén, ezek az összegek azonban a beruházási hitel tavaly ki nem merített részéből finanszírozandók.

A költségvetést nagy többséggel fogadta el az önkormányzat.

(SzT)