1

babona-e1482867033786
Eljött a fogadkozások ideje, melyet ideig-óráig betartunk. Csak mértékkel és óvatosan a fogadalmakkal – írja a 24.hu.
Szilveszterkor és január elsején általában a nem babonásak is figyelnek arra, mit esznek és tesznek e napokon, hiszen a szerencsés és gazdag új esztendő mindenki leghőbb vágya.
A mágikus gombóc
Az eladó leány, ha már nagyon szerette volna tudni, ki lesz a férje, gombócokat főzött, és mindegyikbe egy-egy cédulácskán beletett egy-egy férfinevet. Az lett a reménybeli férj, akinek a gombóca először úszott a felszínre a forró vízzel teli fazékban.
Időjóslás
Mivel az sem volt mindegy, hogy milyen lesz az időjárás az új évben, azt hagymából jósolták. A vöröshagymáról lehántott 12 réteg jelképezte a hónapokat. A rétegekbe sót szórtak, és éjszakára ott hagyták az asztalon a darabkákat. Reggel abból következtettek arra, hogy milyen idő lesz az adott hónapban.
Mulatozás
Még ma is él az alábbi mondás: amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is.
Szerencsevárás
Sok helyütt álarcot húztak, hogy elijesszék az óévet magával vivő szellemet, vagy szerencsepénzt tettek a tárcájukba. Sok családban szokás ezen a napon a szerencsepogácsa sütése. A legjobb nap ez a gazdagság varázslásra, gazdaggá teszi az új esztendőnket, ha ilyenkor pénzt találunk.
Az ételek szerepe
A hagyományos ételek fogyasztása is bőséget, szaporaságot, főleg anyagi gyarapodást varázsol. A lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel fogyasztása szerencsét hoz. A malac előre túrja a földet, vagyis „kitúrja a szerencsét”. A szárnyasok fogyasztása azonban tilos, mert az hátrafelé rúg, elkaparja a szerencsénket.
Tilos!
Tilos a mosás, teregetés, mert valaki halálát hozza. Tilos kivinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból.
Békesség, tisztaság
Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak.
A bőség titkai
Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli vagy üres konyhai tartónkat (kávétartó, cukortartó, sótartó, borstartó, lisztes edény, zsíros bödön) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk.