1
Jakupcsek Gabriella kezdetben reménykedett, de sokszor kínosan érezte magát
Megosztás
A TV 2-t félórás elsötétítéssel büntette az ORTT Az igazság ára című műsorért, amelyben a játékosnak egyre több pénzért egyre kínosabb, a magánéletét firtató kérdésekre kell válaszolnia. A pénz csak akkor jár, ha a hazugságvizsgáló gép szerint is igazat mond. A műsorvezető, Jakupcsek Gabriella szerint izgalmas formátumról van szó.
– A műsor, a csatorna vagy ön bukik?
– Miért mondja, hogy bukik?
– Egyre kevesebben nézték, ezért a csatorna ősztől nem sugározza.– Tizennyolc éve televíziózom, minden műsorom véget ért, és sosem tudtam pontosan, hogy miért. Gondolkodom, számomra kudarc, de bárhogy is, Az igazság ára korkép a társadalomról, a televízióról és hiszterizáltságunkról is. Pedig a televízió nem vérre megy, nem helyettesíti az életet.
– Ez a forma rájátszott arra, hogy felboríthatja a kérdezettek életét. Tulajdonképpen mi volt a műfaja?– Tőlem a nézők talkshow-t várnak. Az én fejemben Az igazság ára is inkább talkshow, mintsem kvíz- vagy botrányműsor. Szociálisan érzékeny ember vagyok, néhány epizódból talán ki is derült ez, például az intézetben nevelkedett roma fiú vagy az autista gyerek anyjának történetéből. Ha rajtam múlik, olyan műsort készítettem volna, amely inkább az emberi történetekről szól, kevésbé a kellemetlen kérdésekről. Lehet, hogy ez a formátum eleve alkalmatlan rá, akkor ezt elnéztem. Ha a televízió botrányműsort akar, ahhoz komoly stáb kell, hajszálpontosan ki kell találni a botrányt. Erre magam alkalmatlan vagyok.
– De végül se ez, se az nem valósult meg.– Bizonyos kérdések nem dőltek el a végéig.
– Mit szólt hozzá?– Maga az első, aki megkérdez.
– Ennyire nincs beleszólása?– Ebben a helyzetben, ebben a műsorban nem volt.
– Akkor lelke mélyén tulajdonképpen örül, hogy befejezi?– Örülök, hogy vége a Canossza-járásnak. Azt viszont sajnálom, hogy a tévében nincsenek hús-vér emberek. Mutasson még egy műsort, amelyben a civilek problémái megjelennek!
– Ön is inkább a szexuális szokásaikról kérdezgeti őket.– Ez az adásnak csak 10 százaléka. Képzelje, engem a társadalmi kérdések izgattak inkább. Miért nem abból lett botrány, hogy egy roma fiú raszszistázik, vagy valaki visszaköveteli a halálbüntetést? Azon kellene elgondolkodni, hogy miért éppen a szex verte ki a biztosítékot!
– Mit gondol?– Prűdök és álságosak vagyunk. Lehet ízlésesen beszélgetni erről, hittem én.
– Ez történt?– Soha nem erőszakoskodtam, az emberek maguktól jöttek, hogy beszéljenek, és joguk volt nem válaszolni. A kínos pillanatokra pedig soha nem erősítettem rá.
– Na!– Mondjon egy példát!
– A legutóbbi adásban megkérdezte, zavarja-e a játékos partnerét, hogy zokniban alszik. Mire ő azt felelte, bizonyos pillanatokban. Erre ön visszakérdezett: melyek ezek a pillanatok?– Ez ízléstelen?
– Maga szerint nem az?
– Nem komikus inkább?
– Főleg úgy nem, hogy mikor a férfi azt válaszolta: az intim pillanatokban, maga azt felelte: "Ez milyen helyes".– Igen, szerintem helyes. Nem itt van az ízléstelenség határa.
– Ugyanebben az adásban egy meleg játékostól megkérdezte, könnyebb-e a műsor keretei között elmondani az édesanyjának bizonyos dolgokat. Ezt is komolyan gondolta?– Képzelje! Könnyebb. Ezért volt értelme Az igazság árának.
– Mert emberek pénzért beszéltek a titkaikról egy tévéstúdióban?– Miért gondolja, hogy mindenki a pénzért jön?
– Ön beülne egy ilyen műsorba?– Nem, mert meg tudom oldani a problémáimat.
– Azt is mondta, hogy egy játékossal nem állnak szóba a gyerekei az adás óta.– Igen, mert bevallotta, hogy homoszexuális, és ezt a gyerekei nem tudták megbocsátani neki. Mi lett volna a jobb?
– Annál, hogy egy tévéműsorban mondja el?– Ha a magánéletében nem talált rá módot, jobb, ha elmondja a tévében, mint ha egy életen át hazugságban él. A TV 2 vásárolt egy formátumot. Az emberek pedig úgy döntenek, hogy el akarják mesélni a történetüket, és a televíziótól várják a segítséget. Nekem a civilek élettörténete mellett ez marad meg a műsorból.
– Ilyen kérdések mentén hogy rajzolódhatott volna ki egy élettörténet?– Azt reméltem, hogy sikerül. Azt gondoltam, végre egy izgalmas formátum. A televízió nem szociális intézmény. Mindenki önként jelentkezett. Az én felelősségem a műsor végén véget ér. Amíg pedig részese vagyok egy csatornának, meg kell csinálnom, amit várnak tőlem. Kipróbáltam egy újabb műfajt. Ettől még ugyanúgy tudok kérdezni, írni, és ugyanolyan etikai normák szerint végzem a dolgom. De többműfajú vagyok. Nem biztos, hogy mindegyikben egyformán jó.
– Nem fordult elő, hogy elszégyellte magát?– Sokszor zavarban voltam. Sokszor éreztem magam nagyon kínosan. Sokszor éreztem, hogy ez az én ízlésembe már nem fér bele.
– Bánja, hogy belevágott?– Kihagytam volna ezt a három hónapot az életemből. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, kisülhet belőle valami értékes. Tévedtem. De nem baj, hogy átmentem ezen a műsoron. Vagy a műsor rajtam. Ahogy vesszük.
(nol.hu)
