A magyar Ace Ventura és a méhrajbefogó Szlovákiában is segít, ha állati zűr van!

Both Zoltán lassan két évtizede foglalkozik hivatalosan hüllők, egzotikus állatok befogásával. Élete során 23 alkalommal marta meg kígyó – egy egyiptomi kobra marásánál újra kellett éleszteni. Mindez mégsem vette el kedvét a szakmától, azóta is rajong az egzotikus állatokért, elmondása szerint nem a pénzért, hanem a szerelem miatt foglalkozik az állatokkal.

Boros Tibor 8 éves korában került kapcsolatba a méhészkedéssel. Eleinte három méhcsaláddal kezdte, amiket évről évre fejlesztgetett. Méhrajbefogással, darázsirtással négy éve foglalkozik, rekordja jelenleg 62 méhcsípés egyszerre! A katasztrófavédelem helyett mára országszerte Tibort értesítik, ha probléma adódik a méhekkel – beköltöznek a plafonba, elszabadulnak vagy megtámadnak valakit.

Először talán nem árt tisztázni néhány alapfogalmat: mi a különbség a méh és a darázs között?

Boros Tibor: A méhecske nektárt gyűjt, mézet termel, beporoz. A darázs viszont rovarevő, hernyókat, kisebb bogarakat eszik, de a darazsaknak is nagyon fontos szerepük van – legalább akkora, mint a méhecskének, csak más.

Az emberek többsége általában fél a rovaroktól és az egzotikus állatoktól: elkezd csapkodni, bántja őket, az állat pedig támad.

Both Zoltán: Így igaz, az állat akkor támad, amikor sarokba van szorítva, az ember elállja a menekülési útvonalát. Ugyanez jellemző például az egyébként ártalmatlan vízisiklókra is. Ők nem azért mennek az emberek közelébe, hogy rémisztgessék őket, hanem azért, mert az a terület az eredeti élőhelyük. … volt, amíg az ember nem építkezett oda. Azt a bizonyos kerítést az ember csak saját magának emelte, a siklónak vagy a kígyónak nem létezik kerítés: bemászik a kertbe, amikor pedig észrevesszük őket, megijedünk tőlük. Pedig ezek az állatok csak haza mentek, és nem tudják, hogy az a kőépítmény mit keres ott.

Hogy reagálnak az emberek, ha egy ilyen állattal találják szemben magukat a lakókörnyezetükben?

BZ: Az ember ilyenkor általában megpróbálja terelgetni, megfogni, ezt pedig az állat támadásnak véli és megpróbál védekezni. A hüllőknek nincs fullánkjuk, nincs kezük, nincs lábuk, nem tudnak ugatni. Az egyetlen védekezési lehetőségük a támadás, főleg, ha sarokba szorítjuk őket. Akkor bizony kioszthatnak egy-két harapást. Egy sikló esetében ez nem fájdalmas, és nem is jár semmiféle veszéllyel. Viszont a mérges kígyóknál már más a helyzet. Közép-Európában például nemcsak a keresztes vipera őshonos, hanem a homoki vipera is megtalálható, aminek kicsit erősebb a mérge.

Mit tanácsolsz, ami a teendő ilyenkor?

BZ: Én azt javaslom, ha az ember találkozik kígyóval, és nem száz százalékig biztos benne, hogy ártalmatlan siklóról van szó, minden esetben hívjon szakembert. Ilyenkor érdemes a segélyhívót tárcsázni, a központban dolgozók pedig értesítik a szakembert, aki igyekszik a lehető legrövidebb időn belül kimenni a helyszínre.

Mi történik, miután a szakember megérkezik a helyszínre?

BZ: Először is megnézzük, hogy egyáltalán be kell-e fogni az állatot. Például egy közönséges erdei siklót vagy egy rézsiklót nem szükséges befogni, ugyanis azok egész Európában élnek és védett állatok. Ők nagyon jó helyen vannak ott, a természetben, ahol vannak. Ha meg is fogom, akkor maximum egy három méterrel arrébb viszem a háztól, és a kerten kívül elengedem. Mindig el szoktam mondani, hogy ezek teljesen ártalmatlan állatok, de általában sokkal nehezebb megnyugtatni a bejelentőt, mint a hüllőt befogni. Ezek az állatok egész Európában védettek. Ha elvinnénk őket, a hatóságok megbüntetnének bennünket, teljesen jogosan. Egy laikusnak viszont azért nem ajánlott megfogni, mert előfordulhat, hogy a siklónak hitt hüllő valójában mérges kígyó. Azt javaslom, minden hasonló esetben inkább hívják a segélyhívószámot. A legfontosabb, hogy ne próbáljuk az állatot befogni, ne próbáljuk meg terelgetni, ne álljuk el a menekülési útvonalát. El fog onnan menni, ebben biztos vagyok, hiszen ő sem szeretne emberek közelében élni.

Ez tehát valójában elsősorban nem az is állatról, hanem az emberről szól, aki nem tudja, hogy mihez kezdjen velük.

BT: Az emberről szól elsősorban, aki uralkodni szeretne minden felett, az állatok felett is.

Viszont a méheknek és a darazsaknak nem igazán tudjuk elállni a menekülési útvonalukat. Az ember a legtöbbször azt érzi, hogy rá akarnak szállni, meg akarják csípni.

BT: Nem szabad összekeverni a méhrajokat vagy a darázsfészkeket a gyűjtögető méhecskével vagy rovargyűjtő darázzsal. Ha a méhecske közvetlenül mellettünk, a virágból gyűjti a nektárt, nem fog megcsípni senkit, mert gyűjtés közben nem bánt. Akkor bántanak, ha méhraj telepedik meg valahol, és mi bántjuk őket. Akárcsak a kígyóknál, siklóknál: a méhek is akkor támadnak, amikor veszélyben érzik magukat.

Ha viszont nem a virágnál, hanem körülöttünk zümmögnek, akkor sem bántanak?

BT: Akkor csak ismerkednek. Ha körülötted repked, és te nyugodt maradsz, akkor egészen biztosan nem fog bántani. Ha nem kezdesz el csapkodni…

Hogyan tehetjük a kertünket rovarbaráttá? Miért jó az nekünk, ha rovarbaráttá tesszük a kertünket?

BT: Vannak magányos méhek és rajban élő méhek. A magányos méheket, a dongót, poszméheket lehet csalogatni, akik beporozzák a kerti növényeinket. De lehet csalogatni különböző darázsfajokat is, amik összeszedik a kertünkből a különböző hernyókat, kártékony rovarokat.

És mi a helyzet akkor, amikor már annyira beköltöztek, hogy veszélyben érezzük magunkat?

BT: A darazsak, méhek nagy számban többnyire a plafonba költöznek. Általában az eresz alatt közlekednek, járatot csinálnak maguknak. Ha megközelítőleg 6-7 bogár közlekedik, akkor a mennyezetben vagy a padláson már 15-20 ezer darab is élhet hatalmas fészekben, általában 3-4 focilabdányi nagyságú is lehet a fészek. Mikor pedig már elérik azt a mennyiséget, hogy nem férnek el a mennyezetben, szépen lassan rágni kezdik a vakolatot, átlyukasztják a plafont, és betódulnak a szobába – ilyenkor akár életveszély is fennállhat.

Ebben az esetekben a különféle spray-ek, rovarirtó szerek nem is segítenek?

BT: Nem, egyáltalán, sőt, még agresszívabbak lesznek a rovarok. Nagyon sokan betömik a járatokat szilikonnal, de ennek sincs értelme, hiszen új lyukat keresnek.

Manapság viszont egyre népszerűbb a darázsgarázs. Ezt hogyan kell elképzelni?

BT: A magányos méhek, illetve darazsak apró lyukakban élnek, oda petéznek, mint például nádszálba, bambuszszálba. Már a barkácsüzletekben is kapható a darázsgarázs, ami különböző nádszálakból van összeragasztgatva. Ha ezt kihelyezzük a kertünkbe, akkor beleköltöznek a magányos rovarok. Fontos egyébként megjegyezni, hogy rengeteg az olyan faj – a darazsak és a méhek közt is – amelyek védettek. Például a tőrösdarázs, ami a legnagyobb az országban, hüvelykujjnál is nagyobb, eszmei értéke darabonként 50 ezer forint (165 euró).

Hogy álltok munka terén? Beindult a szezon így a nyár beköszöntével?

BT: Februártól november végéig dolgozom méhekkel, darazsakkal. Szezonban általában napi 25-30 cím fut be, ebből csak megközelítőleg 10-15 helyre jutok el. Előtérbe helyezem a legdurvább eseteket, a többi sajnos torlódik.
BZ: Nekem sajnos sok munkám van jelenleg. Rengeteg az aligátorteknős, amiket kidobnak az emberek. Egy héten belül például kettő is volt Magyarországon: 20-25 kilogrammos aligátorteknősökről van szó, amik sétálgattak a lakóparkok vagy utak közelében. Húsz évvel ezelőtt könnyen hozzá lehetett jutni egy ilyen teknőshöz, mára viszont megnőttek, és nehezebben tesznek különbséget mondjuk a csirkenyak és az emberi ujj között. Oda-oda kapnak, az emberek megijednek tőlük, valamint látják, hogy a média tele van az ilyen állatok befogásával, ezért egyszerűen kidobják őket. Nincs bennük azonosító chip, nincs biléta a nyakukban, egyszerűen megválnak tőlük, és soha nem derül ki, hogy kié volt az állat. Arra viszont nem gondolnak, hogy ezzel komoly gondokat okozhatnak Magyarország élővilágában is, ugyanis az aligátorteknős és az ékszerteknős fokozatosan kipusztítja az őshonos mocsári teknőst.

Mihez kezdesz a teknősökkel, amikor már befogtad őket?

BZ: A veresegyházi medveotthonban csináltunk egy aligátorteknős-mentőállomást, egy hatalmas tóval, kifutóval, ahol biztonságos helyen élhetik tovább az életüket. Két év alatt ez volt a tizedik, amit befogtunk. Ez egyébként húsz évre tekintve is nagy szám lenne, hiszen Európában sincs semmi keresnivalójuk, nemhogy Magyarországon, közterületen. Azt javaslom, ha valaki ilyet lát, mindenképpen tárcsázza a segélyhívót, ne próbáljuk megfogni, mert bizony pár ujjunktól elbúcsúzhatunk, ha a teknős komolyan gondolja a harapást. És bizonyára komolyan is fogja gondolni, mert hát a szerencsétlen nem tudja, hogy mit keres egy idegen környezetben, meg van rémülve, és a rémült állatok általában védekeznek, neki pedig a harapás az egyetlen lehetősége a védekezésre.

Melyik volt a legveszélyesebb, legfélelmetesebb szituáció, amellyel munkátok során találkoztatok?

BZ: A legveszélyesebb szituáció talán az volt, amikor a kétezres évek elején, Budapesten egy őrzött parkolóban valakitől megszökött egy texasi csörgőkígyó, az egyik kocsi alatt volt. A rendőrség engem értesített. Veszélyes helyzet volt, de szerencsére sikerült megbirkóznom a feladattal.
BT: Egy padláson négy különálló lódarázsfészek volt, egyenként kb. 4-5 focilabda nagyságúak. A lódarazsak jelenleg Európa legveszélyesebb darazsai: nem szúrnak, hanem az első csáprágóikkal kiharapják a bőrt. Értesítettem a katasztrófavédelmet, majd kaptam egy derékövet több méteres kötéllel, és ha baj lett volna, egyszerűen kihúztak volna a padlásról. Biztosítottak egy vízsugarat is, amivel baj esetén meg tudták volna fékezni a fullánkosokat, illetve mentőkocsi is volt a helyszínen, hogy ha a darazsak győznének, azonnal újra tudjanak éleszteni. Szerencsére nem lett baj, a darazsakat kiirtottuk.

Hol vagytok elérhetőek?

BZ: Veszély esetén a legjobb, ha a 112-es segélyhívón jelentik az esetet, ez ugyanis a leggyorsabb megoldás, illetve elérhetőek vagyunk a 0036707079811-es telefonszámon is. A központból a legrövidebb időn belül értesítenek bennünket, megkapjuk a címet, ahova mennünk kell. Volt már arra is példa, hogy rendőrautóval vittek bennünket a helyszínre, hogy minél előbb odaérjünk. Ha például Szlovákiába hívnak bennünket, a rendőrség segít az eljutásban, hogy a lehető legrövidebb időn belül megérkezhessünk a helyszínre. Az idő bizonyos helyzetekben nagyon sokat számit.

Érkeznek hozzátok bejelentések Szlovákiából is?

BT: Egyre több a riasztás Szlovákiából is. Általában az interneten, illetve a Facebookon találnak rám. Mivel néha olyan bejelentések érkeznek, ahol a méhek súlyosabb problémákat okoznak, – például kilakoltatást kell végezni miattuk – így felfigyelt a munkámra a média is. Az emberek továbbadják az elérhetőségemet, így a hírem eljutott Szlovákiába is. Itt legtöbbször darazsak miatt volt rám szükség: plafonból, szellőző rendszerekből távolítottam el őket. De tavaly érkezett egy bejelentés Bukarestből is, ahová el is mentem!
BZ: Volt már rá példa, hogy Szlovákiába hívtak befogásra. Pár éve Párkányból érkezett egy bejelentés, hogy kígyót találtak a kertben. A helyszínen megállapítottam, hogy szerencsére csak egy őshonos erdei siklóról volt szó, ami teljesen ártalmatlan. Egyébként amennyiben Szlovákiában tárcsázzák a segélyhívót hasonló eset miatt, szintén engem értesítenek.

(fl, bk)