1

-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)
Az új évtől kezdve már csak szabadon élhetnek az állatok gazdáiknál, így tehát a kutyát is tilos kiláncolni. Amennyiben ezt valaki megszegi, súlyos büntetést kockáztat – írja a TV Noviny.
A parlament még 2021-ben fogadta el a láncon történő kutyatartás tilalmát. Az egyik fő oka ennek az volt, hogy a kutyák gyakran éveken keresztül katasztrofális körülmények között éltek. A lánc gyakran felsértette a bőrüket, belevágott a húsukba, de pszichikai problémákat is előidézett.
A kutyatulajdonosoknak tehát két és fél évük volt rá, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek a kutyatartásra. A kutyát ezentúl már nemcsak lánccal, hanem kötéllel, madzaggal vagy kábellel sem lehet majd kikötni.
Vannak viszont kivételek: a törvény például nem vonatkozik a pásztorokra, akik pásztorkutyát tartanak, valamint a rendőrkutyákra, illetve azokra a veszélyes ebekre, amelyek a múltban sérülést okoztak embereknek.
Amennyiben a fent említett törvényt valaki megszegi, súlyos következményekkel számolhat: pénzbírság mellett például azt is megtilthatják neki, hogy kutyát tartson.