47 új fertőzést igazoltak hétfőn, egyikük egy dunaszerdahelyi járásbeli nő

2020. április 7. - 12:46 | Belföld

A hétfői mintavételek közül 47 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést.

Erről Marek Krajčí egészségügyi miniszter tájékoztatott kedden az RTVS Z prvej ruky című adásában. Az újonnan igazolt 47 fertőzött közül 24 páciens állami karanténban tartózkodik.

„Ez is mutatja, hogy helyesnek bizonyult az a döntés, hogy a külföldről hazatérőket karanténba helyezzük, majd teszteljük őket. Ez nagyon fontos, mivel ha nem így tettünk volna, az a 24 fertőzött, aki jelenleg karanténban van, most szabadon mozogna az ország területén" – nyilatkozta Igor Matovič kormányfő.

Eddig összesen 581 esetben igazolták a koronavírus-fertőzést az országban.

Hétfőn 1448 tesztet végeztek el, ebből 1401 lett negatív.

Ebből a magánlaboratóriumok 155 tesztet végeztek el, közülük két személynél igazolták a fertőzést.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) tájékoztatása szerint az országban eddig 8-an gyógyultak ki a betegségből, két személy életét vesztette.

A hétfőn igazolt fertőzöttek:

  • férfi, 54, Malacky-i járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 57, Pozsonyi járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 24, Pöstyéni járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 26, Poprádi járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 29, Nyitrai járás
  • nő, 41, Pöstényi járás
  • férfi, 34, Sninai járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 34, Nyitrai járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 25, Tőketerebesi járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 26, Késmárki járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 39, Vágsellyei járás
  • férfi, 23, Besztercebányai járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 24, Sninai járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 42, Pöstyéni járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 37, Iglói járás (Spišská Nová Ves)
  • férfi, 62, Pozsonyi járás
  • nő, 28, Besztercebányai járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 33, Breznói járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 26, Besztercebányai járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 32, Iglói járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 28, Bártfai járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 29, Liptószentmiklósi járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 24, Iglói járás, pozsonyi karanténközpont
  • férfi, 50 Poprádi járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 61, Zsolnai járás
  • férfi, 28, Breznói járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 56, Érsekújvári járás, pozsonyi karanténközpont
  • nő, 27, Nagyszombati járás, bősi karanténközpont
  • nő, 64, Eperjesi járás
  • nő, 20, Breznói járás
  • férfi, 21, Čadcai járás
  • nő, 48, Čadcai járás
  • férfi, 17, Besztercebányai járás
  • férfi, 55, Besztercebányai járás
  • férfi, 54, Eperjesi járás
  • nő, 14, Eperjesi járás
  • férfi, 40, Varannói járás (Vranov nad Topľou)
  • férfi, 40, Iglói járás, bősi karanténközpont
  • férfi, 77, Pozsonyi járás
  • nő, 29, Dunaszerdahelyi járás
  • férfi, 23, Skalicai járás
  • nő, 10, Turócszentmártoni járás (Martin)
  • férfi, 67, Turócszentmártoni járás
  • férfi, 41, Pozsonyi járás
  • nő, 27, Kassán tesztelték
  • nő, 77, Besztercebányán tesztelték


(parameter)