Szolgálatvégzés közben lelőttek egy pénzrablásban beépített nyomozóként részt vevő rendőrt egy lévai telephelynél. A részletekről a nyitra kerületi rendőrkapitány, Ján Štark tájékoztatott.
Az eset reggel 7-kor történt. Az életét vesztett rendőr beépített ügynök volt a szervezett rablóbandában. A lövöldözésben még egy férfi életét vesztette, aki a rendőrséget segítette. Három elkövetőt elfogtak és letartóztattak. 25 év vagy életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti őket.
A férfi, aki a lövéseket valószínűleg leadta, a rablás szervezője volt, hétszeres elítélt. Rajta kívül még a rablás megrendelőjét és a rablásban részt vállaló sofőrjüket is letartóztatták.
A beépített rendőr feladata szerint részt vett egy pénzváltó kirablásában. A menekülés közben tört ki az autójukban a lövöldözés. A rendőrség vizsgálja, hogy nem cselekedett-e önkényesen veszélybe sodorva ezzel saját életét. Szigorúan megtiltották neki ugyanis, hogy a kocsiba üljön az elkövetőkkel. Ennek ellenére, ő ezt megtette, azt még nem tudják, hogy “tettestársai” nyomására-e.
Az eddig ismert részletek
Ivan R. azzal jelentkezett a rendőrségen, hogy Ladislav B. egy pénzváltó rablására kérte meg. A rendőrség titkos akciót szervezett, amelynek során Róbert V. rendőr Ivan R. társaként lépett fel.A ma reggeli rablást követően mindketten beültek Ladislav B. és sofőrje autójába, majd a lévai benzintöltő-állomáshoz hajtottak, hogy találkozzanak a rablás megrendelőjével, Martin Š.-sel. Mivel ő nem volt a megbeszélt helyen, továbbhajtottak a László udvar nevű telephely felé, ahol a kocsiban kitört szóváltás lövöldözésbe torkollott.
A helyszínre kommandósok érkeztek, majd elfogták a két életben maradt férfit (a rablás szervezőjét és a sofőrt), nem sokkal később pedig a megrendelőt is. Jelenleg folyik a kihallgatásuk.
A belügyminisztérium belső ellenőrzést rendelt el.
SITA/para