5 évet kapott a szlovák vállalkozó, aki részegen két embert ölt meg Porsche Cayenne-jével

A Losonci Járásbíróság 5 év börtönre ítélte Ján Mráz helyi vállalkozót, aki elismerte bűnösségét a közúti forgalomban történt, két halálos áldozatot követelő júniusi balesetben.

5 évet kapott a szlovák vállalkozó, aki részegen két embert ölt meg Porsche Cayenne-jével
Helyszíni felvétel

Június 22-én, szombaton este hét körül Losonc Apátfalva nevű városrészében egy felüljárón történt az ütközés.

Egy Škoda Octavia három utassal tartott a belváros felé, ám a szemből jövő Porsche Cayenne-nek nem volt elég a négysávos út. A száguldó jármű szemből telibe találta a másik kocsit, melyben ketten életüket vesztették. A 37 éves sofőr, Tibor és 61 éves édesapja, Vojtech aki szintén elöl ült. A sofőr 36 éves barátnője, Martina aki hátul foglalt helyet, súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.

A baleset egy szemtanúja a Nový Čas-nak arról számolt be, hogy a Porsche olyan gyorsan hajtott, hogy már a frontális karambol előtt levitte egy furgon visszapillantóját. A furgont vezető nő a Facebookon osztotta meg, mi történt, és állítása szerint olyan erős volt az ütközés mögötte, hogy az Octavia vagy 20 métert repült.

A losonci bíróság 5 év börtönre ítélte Ján Mráz 64 éves, ismert helyi vállalkozót, aki a Porschét vezette, ám az ügyész ezt kevesellte, ezért fellebbezést nyújt be - tudta meg a Nový Čas.

A baleset után Jánt megszondázták, 2,5 ezrelék volt az alkoholszintje, a mellette ülő 37 éves utasa pedig kábítószer hatása alatt volt. Peter Mihály, Mráz ügyvédje éppen őt hibáztatta a balesetért, mivel állításuk szerint közvetlenül az ütközés előtt elrántotta a kormányt.

Emellett közölte azt is, hogy az áldozatoknak állítólag nem volt bekötve a biztonsági övük. Azzal is érvelt, hogy védence beteg és már nyugdíjaskorban van, amit a bírónak szerinte figyelembe kell vennie.

Az ügyész ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy Mráz öncélúan vállalta végül magára a felelősséget, ugyanis elsőre azt nem akarta elismerni, másodjára is hárított, majd az utastársára kente. Figyelmeztetett arra is, hogy

Ján Mrázt hét alkalommal ítélte már el a bíróság, többek között testi sértésért, hivatalos személy elleni támadásért, Magyarországon pedig gazdasági bűncselekményért is.

A súlyosan megsérült nő ügyvédje emlékeztetett arra is, hogy Ján azóta sem kért bocsánatot a hozzátartozóktól.

A bíró végül az 5 év letöltendő mellett döntött, emellett Jánnak alkoholelvonó kúrán kell részt vennie és 10 évig nem vezethet. Az ügyész csak a letöltendő  börtönbüntetés mértékével nem értett egyet.

(Nový Čas)