5 ezer emberből álló élőláncot szerveznek az SZFE és a parlament közé

2020. szeptember 3. - 20:18 | Kultúra

Élőláncot szerveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a parlament között vasárnap délutánra. Ezt csütörtök délután az SZFE Vas utcai épületét elfoglaló hallgatók jelentették be.

5 ezer emberből álló élőláncot szerveznek az SZFE és a parlament közé
Fotó: szinhaz.net

Az egyetem lemondott szenátusa készített egy dokumentumot, mely tartalmazza azokat az alapelveket, amik alapján együtt tudnának működni a fenntartóval.

E dokumentumot szeretnék eljuttatni a parlamentbe úgy, hogy az élőlánc közben érinti az SZFE Szentkirályi utcai épületét, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, az ELTE BTK épületét, a Corvinus Egyetemet és a Károli Gáspár Református Egyetemet.

A diákok becslése szerint ehhez ötezer emberre lesz szükségük.

Korábban a diákok elbarikádozták a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét, így tiltakoztak Vidnyánszky Attila ellen.

Az SZFE mellett a magyar írók - köztük szlovákiaiak is – kiálltak.

A Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában pedig testületileg fejezte ki szolidaritását a SZFE hallgatóival és oktatóival szemben.

444.hu/para

Címkék: SZFE, élőlánc