5 ezer eurós büntetésre számíthat, aki fütyül a hazai karanténintézkedésekre

2020. július 13. - 16:22 | Belföld

Ha valaki vörös kategóriába tartozó országból érkezik Szlovákiába, és nem tartja be a karanténintézkedéseket, 5000 eurós büntetésre számíthat, melyet a közegészségügyi hivatalok fognak kiszabni. Ez az elektronikus kommunikációról szóló törvénymódosítási javaslatból következik, melynek következtében módosulhat a közegészségügy védelméről és fejlesztéséről szóló jogszabály is. A kormány a javaslatot a hétfői ülésén fogadta el, és egyben indítványozta a gyorsított törvényalkotási eljárást.

5 ezer eurós büntetésre számíthat, aki fütyül a hazai karanténintézkedésekre
Illusztráció (tasr/AP)

A törvényjavaslat értelmében a mobilszolgáltatók az ügyfél beleegyezése nélküli is feldolgozhatnák a helyadatokat. Azoknak, akik nem biztonságos országból térnek vissza Szlovákiába, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) a mobilszolgáltatókon keresztül egy figyelmeztető SMS-t fog küldeni. Ebben az áll majd, hogy regisztráltassák magukat, és jelentkezzenek koronavírus-tesztre.

Az ÚVZ-t a módosítási javaslat arra is felhatalmazza, hogy kikérje a mobilszolgáltatóktól azoknak a személyeknek a telefonszámait, akik veszélyesnek ítélt országban jártak. Ezeknek a személyeknek a listáját össze fogják vetni azokéval, akik regisztráltatták magukat. Így ki tudják majd szűrni azokat, akik nem teljesítették a kötelességüket, és Szlovákiába érkezésük után nem vették fel a kapcsolatot az ÚVZ-vel. Az illetőket figyelmeztetni fogják, ha pedig továbbra sem lesznek hajlandóak együttműködni, a telefonszámukat továbbítani fogják a rendőrségnek. Erről Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter tájékoztatta a TASR hírügynökséget hétfőn.

A törvényjavaslat értelmében a közegészségügyi hivatal szabadon bővítheti a vörös kategóriába tartozó országok listáját, és akár hat hétre visszamenőleg is kérhet adatokat a mobilszolgáltatóktól annak kiderítése végett, hogy a Szlovákiába érkezők milyen országokban jártak. A rendelkezés azokra is vonatkozni fog, akik csak átutaztak veszélyesnek ítélt országon.

AZ ÚVZ a telefonszámokat és az egyéb adatokat legfeljebb 60 napig tárolhatja, a feldolgozásuk után törölnie kell azokat. Emellett az alkotmányjogi bizottság elé kell majd terjesztenie egy jelentést arról, hogyan kezelte a szóban forgó adatokat.

TASR