50 éves férfi halt meg Királyrév közelében

A pénteken kora este történt balesetnek, melyről korábban már hírt adtunk, egy halálos áldozata és egy súlyos sérültje van.

50 éves férfi halt meg Királyrév közelében
Helyszíni felvétel

A Galántai járásban, Királyrév irányából, Alsóhatár felé tartott a Škoda Felicia, amikor ismeretlen okból lehajtott jobbra az út szélén. Ekkor a sofőr visszarántotta a kormányt, de elvesztette az irányítást a járműve felett, amely ezután ismét lerepült az útról jobboldalt, és telibe talált egy fát - tudtuk meg Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivőtől.

Az autót egy 50 éves férfi vezette, aki súlyos sérülései következtében a helyszínen életét vesztette. A kocsiban vele utazott egy 43 éves férfi is, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

"A baleset pontos körülményei a rendőrségi vizsgálat részét képezik" - szögezte le a szóvivő, aki egyúttal felhívta a sofőrök figyelmét arra, hogy minden pillanatban a vezetésre összpontosítsanak, mivel a figyelmetlenség vagy a fáradtság a volán mögött fatális következményekkel járhat.

(parameter)