50 ezer köbméteres fogyasztás felett kell majd fizetni az öntözővízért
A parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottsága kedden döntött: indítványozzák, hogy a környezetvédelmi minisztérium csak abban az esetben vessen ki illetéket az öntözővízre, ha az adott fogyasztó évig 50 ezer köbméternél több öntözővizet használ.

A parlament szeptemberben fogadta el a Solymos László környezetvédelmi miniszter által benyújtott javaslatot, mely alapján a jövőben illetéket vetnek ki a mezőgazdaságban használt öntözővízre.
Kapcsolódó cikkek:
Így könyörgött Simon Zsolt a miniszternek, hogy ne tegyék fizetőssé az öntözővizet
Az eredeti tervek szerint azokra a mezőgazdasági fogyasztókra vetették volna ki az illetéket, akik évi 15 ezer köbméternél több vizet fogyasztanak.
Kedden a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának elnöke, Peter Antal (Híd) a bizottság ülésén indítványozta, hogy ez a határértéket 50 ezer köbméterre növeljék, és a bizottság ezt jóvá is hagyta.
A parlament a jövő héten kezdődő ülésén tárgyalja második olvasatban a törvénymódosítást. Amennyiben jóváhagyják, évi 50 ezer köbméteres fogyasztás felett köbméterenként 0,001 euróba kerülhet majd az öntözővíz a gazdáknak - főleg Dél-Szlovákiában, hiszen elsősorban ebben a térségben használatos az öntözővíz a növénytermesztésben.
(para)