50 ezren emlékeztek meg a stockholmi terrortámadásról

2017. április 10. - 07:56 | Külföld

Mintegy 50 ezer ember gyűlt össze Stockholmban vasárnap, hogy megemlékezzen a pénteki gázolásos terrortámadás áldozatairól, és kifejezésre juttassa egységét a terrorizmussal szemben.

50 ezren emlékeztek meg a stockholmi terrortámadásról
Fotó: AP/TASR

A Facebookon szerveződött megmozdulást annak a bevásárlóközpontnak a közvetlen közelében tartották, amelynek a merényletben használt teherautó nekicsapódott, miután belehajtott a tömegbe. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak a négy halálos áldozat emlékének.

Az erőszak elleni tüntetésen Karin Wanngard, Stockholm polgármestere hangsúlyozta: a svéd fővárosban nem uralkodhat a félelem, a terrorizmus soha nem győzhet.

Eközben több svéd médium Rakhmat Akilov néven azonosította a merénylet feltételezett elkövetőjét. A 39 éves üzbég férfi nevét és fényképét először az Expressen és az Aftonbladet című napilapok közölték.

A svéd rendőrség vasárnap bejelentette, hogy a gyanúsított elutasított menedékkérő volt Svédországban, de a hatóságoknak hamis címet adott meg, ezért nem tudták őt kitoloncolni az országból.

(MTI)

Címkék: terror, Stockholm