1

Fotó: TASR/AP - illusztráció
Sólymos László környezetvédelmi miniszter indítványára a kormány szerdán tárgyalja a hulladéktárolási díjról szóló új törvényjavaslatot, a hulladéktörvény módosító javaslatát és az ún. CITES törvény, vagyis a vadon élő állat- és növényfajok védelmére és kereskedelmére vonatkozó jogszabály módosítását - tájékoztatta a Paramétert a krnyezetvédelmi minisztérium sajtóosztálya.
A tárca tájékoztatása szerint Szlovákia a települési hulladék mintegy 23 százalékát hasznosítja újra, ugyanakkor 66 százalékát lerakókon tárolja.
„Komolyan vesszük a hulladéklerakók elleni küzdelmet. Ennek bizonyítéka az új törvényjavaslat, amelynek célja háttérbe szorítani a szemét lerakókon való tárolását, mégpedig oly egyszerű módon, hogy emeljük a tárolásért fizetendő díjat”
– jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.
A hulladéktörvény módosítását a gyakorlatban jelentkező problémák tették indokolttá. A változtatások célja növelni a csomagolóanyagokból származó települési hulladék osztályozásának arányát, szigorítani a hulladéklerakók lezárásának szabályait, csökkenteni a kis komposztáló telepek üzemeltetőinek adminisztratív terheit, végrehajtani a hajók újrahasznosítására vonatkozó európai rendeletet valamint egyértelmű szabályozást vezetni be a használt elemek és akkumulátorok illegális, határokon átnyúló szállításának esetére.
Ugyancsak változnak a ritka állatok tartóinak kötelességei. A CITES törvény módosítása értelmében változás áll be a veszélyeztetett állatok származásának és eredetének igazolása, a nyilvántartása, egyedi jelölése valamint a DNS-tesztek költségének megtérítése terén.
(para)