1
Megosztás
Az Európai Parlament kedden egy olyan állásfoglalást szavazott meg, amely közös szabályokat sürget a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és tiszteletben tartása érdekében. A Híd színeiben európai parlamenti képviselőként tevékenykedő Nagy József által jegyzett dokumentum felszólítja az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy, az uniós kisebbségek jogainak "minimumszintjét" megállapító irányelvet. Ebben a jogszabályban olyan rendelkezéseknek is szerepelniük kellene, amelyek alapján fel lehet lépni a kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető tagállamok ellen. A nagy többséggel elfogadott jelentés szerint az unió polgárainak mintegy nyolc százalékát kitevő célcsoport tagjai számára biztosítani kell a jogot a nemzeti kultúrához, a nyelvhasználathoz és az oktatáshoz.
Mi történt Strasbourgban? Mivel magyarázható, hogy az uniós parlament ekkora többséggel bólintott rá a kisebbségek helyzetét javítani szándékozó anyagra?
Lehet, hogy furán hangzik, de tulajdonképpen nem történt meglepetés. Erre a nagymértékű, 70 százalékot is meghaladó támogatottságra a hosszú hónapokat felemésztő előkészületek során szinte már számítani lehetett. Főleg, miután a szakbizottságunkban is sokan felkarolták a témát. Pozitív fordulat azért mégiscsak akadt, hiszen abban aligha bízhattam, hogy a görögök képviselői végül beállnak a tervezet mögé. Mindenki a saját országának helyzetéből indul ki, és ha voltak ellenérzések, azok nagyrészt az otthoni állapotokból, a tagállami belpolitikából vezethetőek le. Így például a görögök a kezdetekben a saját török kisebbségük miatt fintorogtak.
Őket végül mivel sikerült meggyőzni az állasfoglalás hasznosságáról?
Ezt az ügyet egy a napokban történt szomorú tragédia sodorta előre. Az esett meg ugyanis, hogy Albániában az ottani hatóságok lelőttek egy görög kisebbségi aktivistát, és ennek kapcsán a térségben aktualitást nyert ez az egész kérdéskör. De itt vannak a balti tagállamok képviselői, akik bár gyakran bizalmatlankodnak az ilyen témák tárgyalásakor az országaikban élő oroszok miatt, de ők a pozitív oldalról fogták fel a kérdést. Például az észt kollégák elmondhatják magukról, hogy az életük felét kisebbségi sorsban töltötték, tehát nem ódzkodnak a gondolattól, hogy bizonyos jogok garantálhatóak.
Szeptemberben volt egy közmeghallgatás ezzel az állásfoglalással összefüggésben. Akkor elhangzott, hogy még 360 módosító javaslat megtárgyalása szerepel napirenden. Ezekkel mi történt? Mennyiben változott az elfogadott dokumentum a tervezethez képest?
Őszhöz képest már nem változott a jelentés szövege. Egyedül a kommunistákat is a soraiban tudó baloldali GUE frakció igyekezett destruktív módon megfúrni a jelentést, mert az ő elveikkel ellenkezik minden, ami szembe megy a centralizált uniós elképzelésekkel. A szemükben a nemzet vagy a nemzetiség vörös posztó.
Ahogy sokak számára az autonómia kérdésköre. Fel sem merült, hogy a szívbajosak felé önkormányzatiságként is kommunikálható hatalommegosztási jogosítványok is bekerüljenek a javaslatba?
Dehogynem. Az önkormányzatiság hangsúlyosabb szerepeltetését kérték a katalánok, és az erdélyi képviselők is. Leszögezem, én ezt a kérdést alapból nem kifogásolom, de azt el kell ismerni, hogy erről a pontról nem született politikai egyezség. És ha az nincs, ha ebben a témakörben kötjük az ebet a karóhoz, akkor a jelentésnek esélye sincs átmennie.
És így milyen volt a beterjesztett dokumentum fogadtatása? Miként viszonyultak hozzá a szlovákiai és a magyarországi euroképviselők?
Úgy tudom, mindenki támogatta az anyagot, legalábbis senki nem szavazott ellene.
Sőt, néhány fideszes politikus – mint például Gál Kinga vagy Bocskor Andrea – még nyilatkozatban is méltatta az állásfoglalást, amit nagyra értékelek. De a másik oldal is besegített. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is komoly mértékben odatette magát, hogy a szocialista frakció is beálljon a jelentés mögé. Ami meg a szlovákiai képviselőket illeti, a szavazás előtti gyűlésünkön senki nem fogalmazott meg ellenvetéseket.
Erre az anyagra majd az Európai Bizottságnak kellene reagálnia, hogy ez alapján egy jogszabályt, egy úgynevezett irányelvet készítsen elő, ami a tagállamokra nézve kötelező lesz. Mi a lehetséges ütemterv, főleg annak tükrében, hogy maholnap európai parlamenti választások elé nézünk?
Nagyon fontos, hogy folytatódjon a munka, ezért továbbra is tolni kell ezt a témát előre. Mert amit most elértünk, az egy politikai akarat kinyilvánítása, egy olyan erős politikai üzenet, aminek következménye kell, hogy legyen. Bár őszintén szólva a mostani EB-ben nincs nagy bizodalmam. Például Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke egyszer sem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. Ezért abban bízom, hogy a jövőre esedékes EP-választásokat követően felálló új összetételű EB-nek más lesz a hozzáállása. És bevallom, jó esélyt látok erre.
Netán azért, mert most valószínűnek látszik, hogy a Híd pártot is magába foglaló Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője lehetne a következő bizottsági elnök?
Pontosan. Ha Manfred Weber kapja az EB elnöki pozícióját, az lendíthet a dolgon. És remélem, ő lesz az unió egyik vezetője.
Konkrétan miként viszonyult Weber ehhez a kisebbségpolitikai kérdéshez?
Személyesen egyeztettem a német politikussal és meggyőződésem, hogy pozitívan állt hozzá. Látszott rajta, tetszik neki a téma, lát benne fantáziát. Amolyan békeprojektnek fogta fel, amelynek keretében hidat építhetünk a kisebbségi és a többségi kultúra között.
Ha minden jól menne, és mondjuk a Weberrel megerősített legfőbb uniós intézmény az optimista várakozásoknak megfelelően reagálna a most elfogadott állásfoglalásra, az kedvező esetben mikor lenne időszerű és Szlovákiában egyáltalán min változtatna?
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő bizottság megbízatási időszakának közepére (azaz 2021 végége- szerz. megj.) várható, hogy az asztalra kerül a vonatkozó irányelv. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb, hogy a kialakítása folyamatában annak ne módosuljon a tartalma, hanem szorosan illeszkedjen a most jóváhagyott dokumentumhoz. Az egyik legfontosabb rendelkezés az lenne, hogy az eddig elért jogokat tilos lenne csökkenteni a tagállamokban. Így például Szlovákiában, függetlenül a kormány összetételétől, nem lehetne visszanyesni a megszerzett vívmányokat, legyen szó a kulturális alapról, vagy a vasúti kétnyelvűség állapotáról.
Szóval ez annyit tesz, hogy marad a status quo?
Nem ragadunk le annál, hiszen minden téren van javítanivaló. Mindent lehet és kell is jobbítani. Itt van például a vizuális kétnyelvűség kibővítésének feladata.
A kisebbségi nyelvű feliratok olyan mértékű elterjesztésére látok lehetőséget, ahogy az Dél-Tirolban honos, vagy az olyan hozzáállás megteremtésére, amikor a kisebbségi iskolák fenntartásával kapcsolatban nem a gazdasági szempont szerepel az első helyen.
És amikor a hivatalok nem az ilyen elvek mentén működnének, panaszt lehet tenni, és az uniós bíróság éppen úgy büntetné az irányelvre fütyülő országot, ahogy például most is, a zsolnai hulladéklerakó üzemeltetésével összefüggésben. Ha létezik egy ilyen jogszabály, és mondjuk Pozsony nem tesz annak eleget, az uniós hatóságok visszamenőleg is kiszámlázzák a napokra lebontható büntetési tételt. Így aztán kétszer is meggondolja a végrehajtó hatalom, hogy rengeteg pénzt kockáztat-e a felelőtlen hozzáállásával vagy alárendeli magát az uniós rendelkezésnek.
Egy ilyen jogszabályi környezetben befellegzik a "na Slovensku po slovensky" stílusnak. Azért is jó ez ilyen dokumentum, mert sokkal egyszerűbb a mindenkori szlovák kormányfőnek azzal magyaráznia az esetleges kisebbségbarát lépéseket, hogy azok uniós szabályból, azaz az EU-s tagságunkból következnek. Ez egyfajta érvet kínálhat a legfőbb döntéshozók számára, ha politikai ellenfeleik emiatt szorongatnák meg.
(sárp)
