Izsán hárman pályáznak a polgármesteri székre, Paton nem lesz címvédés

camera

1

Izsán hárman pályáznak a polgármesteri székre, Paton nem lesz címvédés

Forrás: iza.sk 

Megosztás

Domin István, Izsa polgármestere harmadik választási ciklusát kezdené meg a község élén. Paton a nyolc év után távozó Szabó Olga megüresedő helyéért öten szállnak harcba.

Izsán mindig is nagy volt az érdeklődés a polgármesteri szék iránt, és nincs ez másképp idén sem – bár a mostani három induló kevésnek tűnhet az előző választásokhoz képest.

2006-ban öten jelöltették magukat polgármesternek, de Sámson Ferenc egyedül majdnem több szavazatot kapott (407), mint a többi induló összesen. Az MKP akkor Zakarová Máriát támogatta, akinek be kellett érnie 98 vokssal.

A következő helyhatósági választáson már MKP-s jelölt győzött: Sámson már nem volt a jelöltek listáján sem, a megüresedő helyre pedig hatan pályáztak – köztük a korábban is induló Vicianová Helena, Zakarová Mária és Kociha Pál is. A legtöbb szavazatot (220) azonban az akkor 32 éves Domin István szerezte.

Domin fölényes győzelmet aratva védte meg címét a 2014-es helyhatósági választáson: míg Kociha Pál 57, Balogh Róbert pedig 135 voksot kapott, addig Domin István mellett 618-an tették le szavazatukat.

Dominnak idén is két ellenjelölttel kell szembenéznie: a független Vass Istvánnal, valamint a Híd támogatását élvező Szabó Gyulával.

Nagy az érdeklődés a képviselői helyek iránt is: a húsz induló közül azonban csak kilencen kerülhetnek be a testületbe. Kilenc jelölt az MKP-t képviseli, ketten pedig a Híd pártot.

A polgármesterjelöltek:

Ing. Domin István (40), polgármester, MKP

Szabó Gyula (51), vállalkozó, Híd

Ing. Vass István (58), üzletigazgató, független

A képviselőjelöltek:

Ing. Alföldy Éva (39), szaktanácsadó, független

Balogh Tímea (46), fogorvosi asszisztens, MKP

Broczká Csilla (51), pedagógus, MKP

Bulajcsík Klaudia (46), logisztikai alkalmazott, MKP

Csókás Ferenc (56), postai kézbesítő, MKP

Gaál Attila (48), ingatlankezelő, független

Kiss Zsolt (41), raktárvezető, MKP

Majkút Tamás (36), vállalkozó, MKP

Maticsek Erik (35), vállalkozó, MKP

Németh Klaudia (29), pedagógus, független

Bc. Paterka Zámbó Melinda (36), fogorvosi asszisztens, független

Szabó Gyula (51), vállalkozó, Híd

Szabó Erzsébet (52), eladó, Híd

Šipoš Péter (32), városi rendőr, független

Tamáš Ingrid (45), menedzser, MKP

Varga Márta (52), egészségügyi nővér, MKP

Vass Klára (57), üzletigazgató, SaS, OĽaNO

Ing. Vass István (58), üzletigazgató, független

Mgr. Vicianová Helena (57), speciális pedagógus, független

Zakarová Mária (62), közgazdász, független

Már most biztos, hogy új polgármestere lesz Patnak, ugyanis Szabó Olga két választási ciklust követően csupán képviselőnek jelölteti magát. Szabó már a 2006-os választáson is indult, akkor azonban 127 szavazata kevésnek bizonyult Németh Zoltán 195 karikájával szemben. Négy évvel később sikert könyvelhetett el: Szabó153 szavazatával átvette Németh helyét, aki mellett csak 115-en tették le voksukat.

Németh 2010-ben próbált revansot venni, de csupán 49 szavazatot kapott, míg az elejétől fogva MKP-s színeket képviselő Szabó Olga 162 karikát zsebelt be. A harmadik induló, Tóth Rozália volt, akit 108-an akartak polgármesterként látni.

Idén öten pályáznak Szabó megüresedő helyére, köztük a Híd képviseletében induló Tóth Rozália, aki Hornyák Zoltán mellett jelenleg a képviselői testület tagja.

A képviselői helyekért is egymást tapossák az indulók: a lakosok tizenhét jelölt közül választhatnak, de a testületbe csak heten kerülhetnek be. A jelenlegi felállásból négyen térnének vissza pozíciójukba.

A polgármesterjelöltek:

Hornyák Zoltán (60), rekreációs központ üzemeltetője, független

Kis Gyula (52), vállalkozó, vízgazdász, független

Orosz Attila (49), karbantartó, független

Mgr. Tóth Rozália (45), közgazdász, Híd

Zámbó Zsuzsanna (57), könyvelő, MKP

A képviselőjelöltek:

Bakulár Erika (56), raktáros, független

Baráth János (38), SZČO, független

Mgr. Darida Szilvia (38), speciális pedagógus, független

Ing. Forró Alexander (60), vegyészmérnök, független

Ing. Gelle Róbert (48), cégvezető, független

Ing. Hallman Csilla (38), tánctanár, független

Hornyák Zoltán (60), rekreációs központ üzemeltetője, független

Kis Gyula (52), vállalkozó, vízgazdász, független

Kopčok Mário (45), magánvállalkozó, Híd

Papp Adrianna (48), technikai alkalmazott, független

Ing. Pém Bálint (41), mezőgazdász, független

Pém Adrianna (44), könyvelő, független

Pém Ágnes (62), tanár, független

JUDr. Szabó Olga (60), ügyvéd, MKP

Ing. Szajkó Béla (52), vállalkozó, független

Štefanovič Štefan (42), vállalkozó, független

Takács Norbert (43), vállalkozó, független

(tt)

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program