Hazugsággyárak, házi vízilovak, média-analfabetizmus

Itt csak Kočner leveleit fogták el, de nem röhögtek, mint a Heti Hetesben. Bármennyire győzködnek minket a tiszteletre méltó kormány tiszteletre méltó emberei arról, hogy a törvény emberei is tiszteletre méltók, ezek után (és előtt is), nehéz elhinni. Persze, ne általánosítsunk, de azért.

Ez egyébként a közös pont.

Mindkét helyen valamit bele akarnak masszírozni az agyunkba. Ott a teljes kormányzat és a putyini érdekek, itt a volt kormányfő és sleppje. Most éppen, de vannak amúgy többen is. Ott azt szajkózza az államosított média, hogy nincsenek is tüntetések, csak pár vandál tör-zúz, és aki mást mond, az Soros-bérenc.

Itt az újságírók hitelét próbálja elég szánalmas módon (persze, Danko sem tiltakozik) tépázni az az ex kormányfő, aki már hónapok óta szintén Sorosozik és Danko ruszofil hátszele szerint mozgatja a vitorláit.

Putyinék és érdekköreik roppant könnyen vehették észre, hogy bárhol bármit lehet hazudni. A posztszovjet szférában pedig duplán. Főleg, hogyha az ottani politikusok érdeke egybeesik a hazugságaikkal. Ezért is volna fontos, hogy a média, mindenféle média ne csak független és objektív maradjon, hanem erős is, hiteles is, jó kondícióban működhessen. Ez Szlovákiában részben van így, lehetne a kondíciót fokozni.

Magyaroszágon az új szörnyóriás létrehozása, amely a piac uszkve harmadát teszi ki elég rémisztő, de még rémisztőbb, ahogyan a közmédia tudósít – hiszen csúsztat, vagy egyenesen nem mond igazat (a beszélgetős műsorok meg aztán a „pláne” kategóriába esnek) – vagy nem tudósít. Nem tudom elképzelni, hogy magára valamit is adó sajtótermék ekkorát hallgatna arról, hogy a székhelyén függetlenül azok pártállásától, parlamenti képviselők próbálnak szóhoz jutni, de (rendőrség és törvény ide vagy oda, leginkább már csak oda…) kiakolbólintják őket onnan.

Eközben az emberek átpártolnak a közösségi hálón osztott, idézett és minduntalan szembejövő álhírportálokhoz. És a propagandisták pontosan tudják, hogy az emberek szívesebben szembesülnek olyan hírekkel, amelyek tartalmával érzelmileg azonosulni tudnak. A szimpátia és a nosztalgia elég erős emberi érzések ahhoz, hogy a tájékozódást torzítsák. A hiszékenységet a propaganda olyannyira fel tudja erősíteni, hogy iskolázottságtól függetlenül is jól működik (számos egyetemet végzett ismerősöm hisz valamilyen hoaxban). És a hatalmak sok helyen nemcsak közvetlenül szűrik, tehát cenzúrázzák az infókat, és nem csupán ráerősítenek némely hazugságra vagy féligazságra (utóbbi részleges igazságtartalma okán sokkal jobban eladható, hiszen hihető), hanem például az internet közvetlen korlátozásával (pl. Kína és Oroszország) vagy egyszerűen nehezen elérhetővé tételével (lásd a magyar mutatókat a 40-45 év fölötti vidéki lakosságnál, s vedd hozzá a nyelvtudás mutatóit) is befolyásolják a hírértelmezést.

Hát persze, hogy ellensége az ilyen hatalomnak az újságíró. Félreértés ne essék, nem árt a természetes szelekció a zsurnalisztikában, de ezt is megnehezíti, ha az alja készséggel szolgál pénzért bárkit, aki fizet.

Idén állítólag különösen rossz év volt ez, mert a világon a megölt és üldözött újságírók száma növekedett. Ennek ellenére látok halvány reménysugarakat. Uniós szinten is megkísérlik kezelni a hazugsággyárakat és a trollok ellen elfek rendeződnek csoportba. Tehát olyanok fognak össze a közösségi hálón, akik a dezinformációk cáfolatainak biztosítanak teret.

Elvégre agyrém, hogy ma már bárki bármit hazudhat, rendelkezésre áll a technikai háttér, amellyel a hazugság hihetővé tehető. És az ember azt hisz el, amit el akar hinni. A szemének pedig mindent. Emlékezzünk a média-analfabetizmus házi vízilóval demonstrált esetére.