Az 1956-os forradalom napján,október 23-án a pozsonyi Subclubba látogat az örmény-orosz Deti Picasso zenekar. A karizmatikus testvérpár, Gaya és Karen Arutyunyan, vezette együttes először mutatkozik be a fővárosban. Ajánló.
Frenetikus, eklektikus etno-folk-rock estének ígérkezik a csütörtöki. A négy albummal rendelkező zenekar garantáltan senkit sem hagy hidegen. Az örmény népdalokat áthangszerelő, de orosz és angol nyelven is éneklő zenekar legújabb, Turbo Mayrik lemezével készül, ám elhangzanak régebbi dalok is az Ethnic Experiments, illetve Mesyac ulibok albumokról.
A Deti Picasso örmény gyökerekkel rendelkező, Moszkvában alakult formáció, amely jelenleg öt zenészből áll. Az együttes zászlóvivői Gaya, az énekesnő, és fivére, Karen Arutyunyan;a ritmusszekciót Bogdan Bobrov dobos és Vajdovich Árpád basszusgitáros alkotják, brácsán pedig Ellina Khachaturian játszik.
A zenekar gyakran koncertezik Magyarországon, sőt, egy ideje székhelyüknek tekintik a várost. Az A38-as hajón mindig telt ház várja őket, ahogy a Sziget fesztiválon sem szenvednek hiányt nézőkben. Idén a Világzenei nagyszínpadon léptek ott fel, majd énekesnőjük szerepelt a magyar Másfél zenekar produkciójában is, vendégként.
Kétségkívül energikus és színes előadásban lehet mindenkinek része a Svoboda rakparton található, a várhegybe fúrt “underground” Subclubban. A koncert 20 órakor kezdődik, a Deti Picasso előzenekaraként a Goulasch Exotica játszik, amely egy dj-kből álló magyar formáció, zenészekkel kiegészülve. Mindkét együttes dalait Bluetooth segítségével bárki a mobiltelefonjára is letöltheti az este folyamán.A rendezvény a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének közreműködésével valósul meg.
A videón a Deti Picasso egy fellépésének a részlete látható.
Mészáros Veroni