55 év után ismét Vágsellyén az Omega

2019. szeptember 28. - 15:31 | Régió

November 5-én Vágsellyére érkezik a magyar rockzene legendás képviselője, az Omega együttes. Különleges koncert lesz ez, hiszen ötvenöt évvel ezelőtt épp Vágsellye adott otthont az első határon túli fellépésüknek.

55 év után ismét Vágsellyén az Omega
Balról: Török Adrienn, Kóbor János és Jozef Belický (Cséfalvay Á. András felvételei - Továbbiakért kattints!)

A Tűzvihar turné vágsellyei állomásáról személyesen Kóbor János beszélt a sajtónak. Az énekest Jozef Belický, a város polgármestere üdvözölte a hivatal üléstermében, aki kiemelte, mindig is meghatározó zenei irányzatnak tartotta az Omega által képviselt stílust, s az együttes tagjainak gondolatvilágát.

A sajtótájékoztatón jelen volt az elóKoncert szervezője, Török Adrienn is, aki elmondta, az Omega együttes egyidős a Rolling Stonesszal, majd hozzátette, Kóbor János pedig egykorú Mick Jaggerrel. Ehhez viccesen megjegyezte, a koruk azonos, de Kóbor sokkal jobban néz ki.

Az Omega névadását 1962-höz kötik, azonban az együttes már korábban megalakult. Első határon túli koncertjeiket Vágsellyén kívül Galántán és Gútán tartották. Ezekre emlékszik leginkább az énekes. Elmesélte, ekkor a Rolling Stones I Can´t Get No című dalával aratták a legnagyobb sikert.

A november 5-ei koncerttel kapcsolatosan Kóbor János kiemelte, fontos állomás lesz ez a számukra, ugyanis mondhatni, Vágsellyén tartják a november 8-ai, budapesti Papp László Sportarénában megrendezendő Omega-show főpróbáját. Ennek köszönhetően a résztvevők őrületes koncertnek, különleges hang- és fénytechnikának lehetnek részesei.

A Tűzvihar nevet viselő koncerten a mindenki által jól ismert dalcsokor lesz hallható, azonban a közeljövőben újdonságokból sem lesz hiány. 2020-ban ugyanis hatvan éve lesz annak, hogy az együttes először színpadra állt. Ennek apropóján egy teljesen új repertoárral készülnek. Ez Testamentum néven fut majd.

Kóbor elárulta, 2019-ben rendeztek egy kiállítást az Omega relikviáiból, melyeknek a jövőben szeretnének állandó helyet biztosítani egy Omega múzeum keretén belül.

A vágsellyei Omega koncertre november 5-én, este hét órától kerül majd sor a Városi Sportcsarnokban.

SzC